Időutazás: Gyurcsány fenyegetőzésétől a Brezsnyev és Kádár pulpitusa előtti szónoklatig

A 2011-ben meghalt, besúgóként a rendszerváltás előtti színházi világot és az azt körülvevő politikai miliőt pontosan ismerő Molnár Gál Péter kritikus idén posztumusz megjelent Coming out című könyvében a hetvenes évektől a magyar színházi életet meghatározó Székely Gáborról is ír. Ezek a sorok pedig sajátos magyarázatot adnak a neves rendező-színházigazgató 1975-ös pártkongresszuson Brezsnyev és Kádár személyes jelenlétében mondott, az akkori politikai elvárásokat jóval túlteljesítő beszédére. Molnár Gál Péterről el kell mondani, hogy a színházi világ egyik legkártékonyabb szereplője volt, többszörösen leleplezett III/III-as besúgó, sokak életét keserítette meg, másokét egyenesen tönkretette: viszont éppen ezért a kommunista világot belülről pontosan ismerte. A könyvében egy ponton azt írja, hogy Székely Gábor és Zsámbéki Gábor (a kaposvári színház, a budapesti Nemzeti és a Katona József Színház egykori vezetője) leosztotta egymás közt a párthű és az ellenzéki szerepet. Székely feladata volt az MSZMP-nek való megfelelés, Zsámbéki pedig közben aláírta a Charta 77-et.

Miután az ITM bejelentette, hogy Vidnyánszky Attila, Kossuth- és Mejerhold-díjas rendező lesz a Színház-és Filmművészeti Egyetem kuratóriumának elnöke, Gyurcsány Ferenc megadta a jelet. A baloldal vezére vagyonelkobzással fenyegette meg Vidnyánszky Attilát (és rajta keresztül mindenkit, aki mást gondol a világról, mint Gyurcsány). Ezután a baloldalon mindenki szükségesnek érezte megszólalni, köztük volt Székely Gábor is, aki bejelentette, hogy távozik a Színművészetiről (valójában, persze, marad), és támadta Vidnyánszky Attilát.

Ezután a Pesti Srácok kiderítette, hogy Székely Gábor az 1975-ös MSZMP-kongresszuson Kádár János és Leonyid Iljics Brezsnyev előtt arról beszélt, hogy világnézetileg elkötelezett színházat akar csinálni.

Székely Gábor, a Szolnoki Szigligeti Színház igazgatójaként felszólal a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) XI. kongresszusán. Mögötte Leonyid Iljics Brezsnyev és Kádár János. Forrás: MTI/Vigovszki Ferenc

Ehhez jelent érdekes adalékot az egykori kritikus, Molnár Gál Péter Coming out című idén (posztumusz) megjelent könyve, melynek 310. oldalán ezt írja:

A Székely és Zsámbéki Gábor közötti megállapodás szerint Székely vállalta a pártmunkás szerepét, Zsámbéki ugyanakkor aláírta a Charta-tiltakozást. Székely volt a tandem párthű, Zsámbéki az ellenzéki taposója.

A Charta 77 a csehszlovák ellenzék politikai nyilatkozata volt, amelyet 1977-ben 243 ellenzéki írt alá. Ebben az emberi jogok csehszlovákiai megsértése ellen tiltakoztak. A nyilatkozatot több vezető nyugat-európai lap is közölte, ezután a mozgalom hat vezetőjét bebörtönözték (köztük Václav Havelt, a későbbi köztársasági elnököt). A nyilatkozatot a következő években más országokban is aláírták, köztük Magyarországon nagyjából 250-en. Egyikük volt tehát Zsámbéki Gábor.

Molnár Gálról - aki nagyzolóan MGP-nek hívatta magát - fontos azonnal leszögezni, hogy a legkártékonyabb kultúrpolitikai szereplők (mert a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas években sok kritikus az volt) közé tartozott. Egyszerre volt kommunista lapok rettegett kritikusa és ellenzékinek mondott - kaposvári - darabok dramaturgja, ami sokat elmond amoralitásáról.

A nyilvánosság számára

2004-ben derült ki róla, hogy III/III-as besúgó volt,

amikor a Latinovits Zoltánról szóló jelentéseket testvérei, Bujtor István és Frenreisz Károly kikérték. Bujtor szerint Latinovits öngyilkosságához hozzájárultak a kommunista hatalom elvárásait is túlteljesítő Molnár Gál róla írt jelentései és a hatalom reakciója. Vagyis az elmúlt rendszer egyértelműen negatív szereplője volt. Viszont éppen ezért bennfentes: pontosan ismert minden eseményt, ami a színfalak mögött zajlott. És mivel ezt a könyvet ő maga nem is akarta megjelentetni, hazudni sem volt oka - tehát

nincs okunk kételkedni a Székelyről és Zsámbékiról írt mondatok igazában.

Vagyis rögzíthetjük: ez a két ember, Székely és Zsámbéki kapta meg aztán a Nemzeti Színházat (Székely 34, Zsámbéki 35 éves volt ekkor). A magyar színházi élet csúcsára jutottak akkor.

Nem tudjuk, hogy a szerepeket mi alapján osztották le, hogyan lett Székely a párthoz dörgölőző szereplő, de ahogy Demeter Szilárd írásában az Origón fogalmazott az 1975-ös Brezsnyev és Kádár előtt mondott beszédről:

"Az elmúlt harminc évben (!) nem derült ki semmi olyasmi, hogy Székely Gábort zsarolták, a családját fenyegették, vagy bármi olyan kényszerítő eszközt bevetettek volna ellene, ami miatt vállalnia kellett a pártkongresszusi haknit. Harminc esztendő hosszú idő, akit meggyötörtek az elvtársak, nagyjából mind elmesélték, mit műveltek velük.

Tehát inkább azt valószínűsíteném, hogy Székely saját döntése okán beszélt a pulpituson, vagyis tevőlegesen építette a kommunista diktatúrát, és legitimálta Brezsnyev és Kádár tömeggyilkos rendszerét"

Vagyis akár feltételezhetjük azt is, hogy ez a szerep volt testhezálló hozzá néhány évvel később is. Akár így van, akár nem, két lehetőség van: Székely Gábor 1975-ös beszéde vagy kommunista elveiből következett, a rendszer hithű kiszolgálója volt, vagy egyszerűen egy elvek nélküli karrierista, aki kész volt kiszolgálni a rendszert az előrejutás érdekében.

Kérdés: melyik a rosszabb.

Gyurcsány említett fenyegetőzése ellen Rákay Philip petíciót indított - miután nagy visszhangot keltő cikket írt az Origón -, amelyhez 301 művész és közéleti személy csatlakozott, azóta pedig már több mint 20 ezren írták alá. A petícióhoz itt lehet csatlakozni.