Szabálytalanul készítette el pénzügyi kimutatásait az MSZP
![](https://cdn.origo.hu/2023/12/lajJAs3TA-fy2cirBMvz-sH5ltsG85HT-cE4scH-7js/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFhYzdlYjE1YzUyYzRlMGY5ODBhNzI2ZjAxMzdjNWI1.webp)
A pénzügyi, és gazdasági ellenőrző szerv csütörtökön tette közzé az MSZP 2017 és 2018 közötti gazdálkodásáról szóló jelentését. Ennek legfontosabb megállapításai:
Mint a közlemény szövegéből kiderült,
a számvevőszék a szabálytalanágok kijavítása érdekében két javaslattal fordult a párt elnökéhez.
Harminc napon belül intézkedési tervet kell készíteni arról, hogyan próbálják orvosolni a problémát.
A számvevőszéki ellenőrzés céla az volt, hogy megállapításra kerüljön: a szocialisták által közzétett pénzügyi kimutatások megfeleltek-e a törvényi előírásoknak, a könyvvezetés és gazdálkodás során betartották-e a vonatkozó jogszabályi és belső előírásokat, valamint a működéséhez szabályszerűen igénybe vehető forrásokat használtak-e fel.
A pénzügyi és gazdasági ellenőrző szerv az elmúlt hetekben állapította meg, hogy a Párbeszéd nem szabályszerűen számolt el gazdálkodásával, és az LMP nem teremtette meg a közpénzekkel való átlátható gazdálkodás feltételeit, és a Demokratikus Koalíció (DK).