Buszmegállóba csapódott egy kisbusz Nyársapátnál, meghalt egy gyerek és egy nő
![](https://cdn.origo.hu/2023/12/rMZZIvUIRwdrUkdYt7wLM7g_cWDTbHnytYNxosnTjm0/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJiNGNiNTk4YmYzYjQ1YzRiNTY0MzJiZTNmNmU0Y2Zm.webp)
Buszmegállóba csapódott és elsodort hat embert egy kisbusz a Pest megyei Nyársapátnál - írta korábban a katasztrófavédelem. A tájékoztatásuk szerint
a kisbusz fának ütközött, majd a megállóba sodródott a 441-es út 7-es kilométerénél.
A rendőrség azt közölte, hogy a mikrobusz Cegléd irányából Nagykőrös felé tartott, amikor - 6 óra 50 perc körül - a buszmegállóba hajtott.
A balesetben többen megsérültek, ketten a helyszínen meghaltak. A rendőrök a mentés és a helyszínelés idejére az utat teljes szélességében lezárták.
Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgákat szóvivője telefonon azt mondta az MTI-nek, hogy két mentőhelikopter és nyolc mentőautó érkezett a baleset helyszínére.
A súlyos balesetben ketten - egy 7 év körüli fiú és egy 28 éves nő - meghaltak.
Egy 8 éves fiút és egy 9 éves lányt súlyos sérülésekkel vittek egy budapesti és egy szegedi kórházba a mentőhelikopterek. Egy 40 éves férfit és egy 16 éves fiút pedig könnyű sérülésekkel szállítottak kórházba - fűzte hozzá.