Az önzőség, egoizmus irányába megyünk, vagy a családot, barátokat, munkát választjuk

Living in the Gap és Hungarian Pictures – két lemez, egy album. Szeptember 14-én jelenik meg Magyarországon Leslie Mandoki legújabb dupla albuma, amely Németországban a megjelenés napján az első helyre került az Amazon klasszikus rockzenei listáján, és hosszú hetekig vezette a lemezeladási listát. Az album zenéjét és szövegét is Leslie Mandoki írta, és a szokásos, világsztárokkal teli formációjával – a Mandoki Soulmates-szel – rögzítette a hanganyagot. Az Origónak Leslie Mandoki azt mondta: ez az album a legjobb, amelyet eddig valaha készített. A jelenlegi társadalmi problémákra reflektál a Living in the Gap című lemezen, a Hungarian Pictures című korongon pedig a magyar lelket mutatja be – Bartók nyomán. Az egyik legnagyobb svájci lap, a Weltwoche Németország egyik legsikeresebb zenei producerének nevezte Leslie Mandokit, aki olyan hírességekkel dolgozott együtt, mint Lionel Richie, Jennifer Rush, Phil Collins. Leslie Mandoki 22 évesen hagyta el a kommunista Magyarországot. Nyugatra ment, és kemény, szívós munkával hozta létre München mellett a stúdióját és zenei vállalkozását. A legnagyobb világsztárokkal dolgozik a mai napig – Al Di Meola, Chaka Khan, Ian Anderson -, emellett nagy, német autókonszerneknek ír zenét, Angela Merkel kampányában pedig zenei rendezőként dolgozott, és az FC Bayern számára is komponált több indulót. Interjú Leslie Mandokival.

Az utolsó stúdióalbuma tizenegy éve jelent meg. Miért várt ennyit az új anyaggal?

Azt mondtam, hogy akkor készítek új albumot, ha úgy érzem, az lesz a legjobb. Persze, az elmúlt években is nagyon sokat dolgoztam – dupla dvd készült egy turnéról, tripla audio live albumot is adtunk ki, filmzenéket szereztem. Az FC Bayern számára is írtam dalokat, sőt a Volkswagen és Audi modellekhez is alkottam hangokat, például az új VW elektromos autó hangját. Amikor felnéztem az aranylemezekre a falon, mindig hálát mondtam a közönségnek, akiket mi szolgálunk a zenénkkel. Őket meg kell tisztelni a dalokkal, és hálát kell adni azért, hogy érdeklődnek a gondolataink iránt. Ezért gondoltam azt, hogy

csak úgy nem írok albumot. Kizárólag akkor, ha őszintén azt tudom mondani: ez a legjobb, amit csináltam.

Ha az ember ennyi őszinte szeretetet, erőt kap a közönségtől egész életében, mint én, akkor fontos, hogy a legjobbat nyújtsam nekik. Beszéltem a lemezcéggel, és elmondtam, hogy társadalmi kérdésekre reflektáló, lázongó rockzenét szeretnék írni a dupla album első lemezére, a másik pedig Bartók Béla zenéje nyomán a Hungarian Pictures – Magyar Képek - címet kapná. Azt mondták:

figyelj, Leslie, te meg vagy őrülve? Az ilyen zene senkinek nem kell. Nehéz és intellektuális.

Azt válaszoltam, hogy

ez olyan lesz a közönség számára, mint egy töltőtollal írt szerelmes levél.

Az album végül megszületett, és Németországban a megjelenés napján első helyre került a listákon. A pozitív fogadtatás mértéke még minket is meglepett. Elpirulok, amikor az amerikai újságírók kommentárjait olvasom. Azt hiszem, generációs album született, amely a jelenlegi problémákról szól. Nekünk, zenészeknek az a feladatunk, hogy a színpadon őszinte, mély gondolatokat adjunk át a közönségnek, hogy a társadalmunk ebben a pillanatban milyen állapotban van.

Leslie Mandoki fotó: Talán Csaba

Milyen gondolatok, érzések alapján írta a dalokat?

Az én generációmnak megvan az a szemtelen előnye, hogy arcátlanul kiállhatna a közönség elé, hiszen az elődeink szabadságharcosok voltak – 56-ban az én édesapám is harcolt a szabadságért. 1956-ban a magyar szabadságvágy felszabadította volna egész Európát a diktatúra alól, de akkor – óvatosan fogalmazva - a Nyugat elárult minket.

Aztán 1989-ben kizárólag a magyar szabadságvágy lökte ki az első téglát a berlini falból, akkor sikerült kivívni a szabadságot, amit most elfelejtett a Nyugat.

Ez persze még mindig jobb, mint az árulás. Az én lázongó generációm elért valamit – ezt is lehetne mondani. De én inkább azt mondom, hogy véleményem szerint eltoltuk. Ahelyett hogy humánus, odafigyelő, figyelmes, összetartó társadalmi formát építettünk volna,

bejött a kaszinókapitalizmus, ahol kizárólag a pénz, a haszonlesés dominál.

Elképesztő, hogy még arra is fogadni lehet, hogy mikor melyik valuta megy tönkre. Most, a Covid-19-járvány alatt valaki arra fogadott, hogy a tőzsde 20%-ot esik – tönkremegy a gazdaság. És ezzel óriási hasznot húzott. Nyert a munkanélküliségen, a szétesésen. Ez a kaszinókapitalizmus gondolatmenete. A másik gondolatmenet

a közösségi média, amely meggyőződésem szerint nagyon rossz irány.

Egy buborékba burkolja az embereket, ahol csak a saját hangjukat hallják.

Kaliforniában egy algoritmus megmondja, hogy neked milyen cikkeket kell elolvasnod.

Már alig-alig létezik az a jelenség, hogy az ember az újságosnál vásárol többféle újságot, elolvassa azokat, összeveti, aztán esetleg vitázik a barátaival. Ez elveszett a közösségi média miatt. Felnő egy generáció, amely ezt nem ismeri. A közösségi média persze megnyugtató dolog lehet, egyfajta szociális pornográfia. Mindenki megmutathatja a saját oldalán, hogy aznap mi evett, mit ivott, kivel találkozott, mit csinált, strandolt vagy kutyát sétáltatott. Aztán ezt lájkolhatják a barátok, ismerősök. De megoszthatják, terjeszthetik azokat a cikkeket is, amelyeket a kaliforniai algoritmus engedélyez. De ez nem a valóság. Nem erről szól az élet. Nagyon fontos lenne a véleménypluralizmus.

Ma a közösségi média határozza meg, hogy az emberek mit olvassanak. Ez óriási kárt okoz a következő generációnak.

A Living in the Gap pontosan erről szól: vagyis arról, hogy lépjünk ki a buborékból, a visszhangkamrából, és halljuk meg, lássuk a buborékon kívüli dolgokat is. Találkozzanak a régi és az új lázadók. Nézzük meg, mi a feladatunk, hová tartunk, mi a haza és a család szerepe az életben, mi az, ami összeköt minket. Ez az album hidakat épít az árkok fölött. A másik lemez, a Hungarian Pictures – Magyar Képek – végén a fáklyát átadjuk a következő generációnak. Az Egyesült Államokban először az egyetemi rádiókban fedezték fel a fiatalok az albumot – a fiatal, intellektuális generáció kapta fel, ami nagyon nagy dolog. Észrevették, hogy ez a Mándoki akar valamit mondani. Ezért én nagyon hálás vagyok.

Beszéljünk egy kicsit az album másik lemezéről, a Hungarian Pictures-ről. Hogyan jött az ötlet, hogy Bartók zenéjének alapján készítsen albumot?

Évekkel ezelőtt már tudtam, hogy szeretnék ezzel foglalkozni. Az 50 Years of Rock tévéműsort készítettük éppen elő, ami akkor be is került a Guinness Rekordok Könyvébe, mint a legnézettebb tévés rock-műsor: 12 millióan nézték egyetlen szombat este. Az akkori zenekaromban ott volt Greg Lake az Emerson Lake and Palmer-ből, Jon Lord a Deep Purple-ből. Peter Frampton gitározott, Jack Bruce, Ian Anderson, Bobby Kimball, Manfred Man és Robin Gibb is velünk volt. A tévéshow előtt néhány nappal elmentünk vacsorázni Greggel és Jonnal, és azt mondták nekem, hogy kellene Bartók zenéjéből készíteni egy lemezt. Persze, én azt válaszoltam, hogy örömmel, hiszen jól ismerem Bartókot – már édesapám is Bartókot hegedült nekem gyerekkoromban, aztán a konzervatóriumban sokat foglalkoztam Bartók zenéjével, később 18 éves koromban próbálkoztam az akkori zenekarommal -, szóval, mondtam, hogy nekem ez a véremben van. El is kezdtük a munkát, de a jogokat sajnos nem kaptuk meg. Úgy döntöttünk, várunk néhány évet, amíg lejárnak a jogok, és akkor megcsináljuk. Sajnos közben mindketten nagyon betegek lettek, és itt hagytak minket. De megígértem nekik, hogy megcsinálom az albumot.

Hogyan álltak a zenésztársai Bartókhoz?

Csodálatos élmény volt, hogy ezek a fiúk elmélyültek a magyar kultúrában, és teljesen azonosultak a bartóki eszmével, vagyis azzal, hogy arról beszéljünk, ami összetart minket.

Megindító volt. Amerikában egyébként Bartókot nagyon szeretik, és persze, hogy ismerték a zenészek is. Az afroamerikai zenészek különösen tisztelik Bartók Bélát. Charlie Parker, Anthony Jackson – akinek óriási Bartók-gyűjteménye van -, Miles Davis, Herbie Hancock és Jimmi Hendrix mind Bartókra hivatkoznak, hivatkoztak. Volt egy varázslatos pillanat, amikor együtt ültünk a stúdióban Al Di Meolával, Randy Breckerrel, Cory Hendryvel és Richard Bonával, és hallgattuk Bartókot. Láttam a szemükben a csodálatot, a teljes átszellemülést.

Leslie Mandoki fotó: Talán Csaba

Azt nyilatkozta egy helyütt, hogy a magyar lelket akarja megmutatni az albummal. A zene a művész lelkéből fakad, így azon gondolkodtam, hogy vajon a zenésztársaival meg tudta-e értetni a magyar lélek lényegét úgy, hogy belőlük is áradni tudjon a zenén keresztül?

Tudja, három évvel ezelőtt mi nyitottuk az akkor 25 éves Sziget Fesztivált. Annak apropóján, hogy 28 éve mi voltunk az első külföldi zenekar, aki a Szigeten játszott. Voltam néhányszor velük Magyarországon – felléptünk a MüPában és a Várkert Bazárban is. Belemélyedtünk a magyar lélek tanulmányozásába, voltunk együtt budapesti múzeumokban. Nekik ez nem idegen. A zenész pedig átadja a lelkét – így én is átadom nekik a magyar lelkemet. Ők pedig átvették tőlem. Mint ahogy ők is megmutatták nekem az amerikai lelki világot.

És milyen a magyar lélek, amit meg szeretne mutatni az albumon keresztül?

Mi, magyarok teljesen mások vagyunk. Az országunkon már mindenki átment, akiket nem hívtunk. Kívántuk, hogy menjenek el, de ők maradtak. A törökök, a labancok, a nácik, a kommunisták. Nagyon sokáig.

Ezért is nem érti Brüsszel, hogy mi miért nem úgy élünk, ahogyan ők megmondják nekünk.

A német, angol és amerikai barátaimnak mindig mondom, hogy mi, magyarok az utóbbi néhány száz évben kevés ideig voltunk szabadok, most meg azok vagyunk, hála Istennek, és nem kívánjuk, hogy más mondja meg, hogyan éljünk. Például itt van a Covid-19. Borzalmas ez a világjárvány. Minden ország másként reagál, ami teljesen rendben van. De látjuk, hogy jelenleg Magyarország reakciója a legsikeresebb. Nem véletlen, hogy Magyarország védekezett az egyik legjobban a vírus ellen, ez a magyarok fegyelmének és a példamutató magyar intézkedéseknek köszönhető.

Írt is a járványról egy dalt, amelyben megköszönte azoknak, akik értünk, a biztonságunkért, az egészségünkért dolgoznak...

Igen, a Thank You című dalom Ian Andersonnal Amerikában már a Covid-19 egyik himnusza lett. Ez egy jótékonysági dal, amely arról szól, hogy mindenkinek megköszönjük, akik ezekben a nehéz időkben vigyáznak ránk. Gyógyítanak, kiszolgálnak.

Ön szerint mire hívja fel a járvány a világ figyelmét?

Arra, hogy újra kell gondolni az értékrendszerünket. Hogy nem az a barát, aki bejelöl a Facebookon, hanem az, aki meghallgat, aki segít, aki ott van – vagyis a család.

Visszatérve az albumra: azt mondta, hogy élete legjobb anyaga. Hogyan íródott?

Nagyon gyorsan. Az igazi lökést két éve, 2018 januárjában kaptam, amikor New Yorkban a Beacon Theatre-ben játszottunk a Grammy meghívására. Ugyanott, ahol Scorsese a Rolling Stones-filmet csinálta. Megható volt a közönség érdeklődése a zenébe foglalt gondolataink iránt, megilletődötten fogadtuk a lelkes elismerésüket, tapsukat. Akkor azon gondolkodtam: abba kellene hagyni az egészet. Mert ez a csúcs. Ennél nincs feljebb. Áprilisban már Kínában játszottunk. Éppen a repülőtérre tartottam, amikor a fiam felhívott, hogy teljesen átépíttette a stúdiót otthon, kidobott onnan két és fél tonna jegyzetet, iratot, felesleges, összegyűlt holmit, és még nem készültek el a munkával, úgyhogy ne is menjek haza. Mondtam neki, hogy ez jó vicc, már a repülőtérre tartok, körülbelül tíz órán belül otthon vagyok, és megbeszéljük. A fiam erre azt mondta: bérelt nekem egy házat Balin a tengerparton, ahol minden rendelkezésemre áll, hogy megírjam az új albumot.

„Úgyhogy mész, és megírod életed legjobb lemezét, vagy tényleg abbahagyod a New York-i siker után"

– ezt mondta, és aztán azt is közölte, hogy egyébként a repülőjegyemet átváltotta egy másik járatra, ami Balira indul. Elutaztam hát Balira, ahol két és fél hét alatt megírtam ezt az albumot. Nem volt könnyű, különösen, ha az ember már készített lemezt Phil Collinstól Lionel Richie-n át Jennifer Rushig mindenkinek. Napi 18 órát dolgoztam, néha ledőltem, aludtam néhány órát, aztán felkeltem, és folytattam.

Leslie Mandoki fotó: Talán Csaba

A fia elégedett volt?

Igen, amikor elkészültem az albummal, felhívtam, és mondta, hogy most már hazamehetek. Új padló, új falak fogadtak és négy új munkatárs.

Minden jegyzete, fontos dokumentuma megvolt, nem hiányzott semmi az új stúdióból? Nem dobtak ki véletlenül semmi fontos dolgot?

Eddig még nem vettem észre, hogy hiányzott volna valami.

Azt mondja, társadalmi problémákra reflektál az album. Ön szerint milyen pillanatban van most a világ?

Nagyon rossz állapotban van. Amerika, Anglia és Németország nem tanult a 2008-as válságból. Az egyetlen helyes válasz a gazdasági veszteségekre a munka- és családalapú társadalom lenne.

Európa pedig nem tanult abból, hogy ahol a baj van, ott kell segíteni. Az nem megoldás, ha importáljuk a problémát.

A klímaegyezményt sem tartja be sok ország – így arra sem sikerült megoldást találni. A világjárványra sem tudott jól reagálni sem Amerika, sem Anglia. Németországban Angela Merkel csak annyit mondott, hogy talán a második hullámra kicsit jobban oda kellene figyelni, és máris kivonultak a tüntetők, és nekimentek a Reichstagnak. Csupán azért, mert Merkel óvatosságra intett. Amerika, Anglia, Franciaország és Spanyolország nagyon rossz helyzetben van megítélésem szerint.

Azt látjuk, hogy az Európai Unió ahelyett, hogy azt keresné, mi tart minket össze, csak azt kutatja, hogy mi választ szét.

Nincs egyetlen szikrázó személyiség az unióban – olyan, mint Helmut Kohl volt -, aki az egészet összetartaná, aki az egyenlőséget, a stabilitást szorgalmazná. A vasfüggöny törésvonala újra hangsúlyossá vált, ugyanis érződik a különbség azok között a nemzetek között, akik ajándékba kapták - lényegében megörökölték - a szabadságot, és azok között, akik megharcoltak érte. Európa csak akkor lehet erős, ha alulról növekszik – a nemzetek különbözőségének tiszteletével. Azt látom, hogy egyre rosszabb a helyzet. Mondok egy példát. Kertész Imre bácsi azt mondta nekem: „Lacikám, Párizsban és Brüsszelben már nem merek kimenni kipában az utcára, és azt is tanácsolják, hogy ne menjek. Kérlek, figyelj arra, nehogy Berlinben is ez legyen." Most pedig ott tartunk, hogy Németországban arra kérték a berlini zsidókat, hogy ne vegyék fel a kipát, ha kimennek az utcára.

Ehhez képest az Európai Unió egyebek mellett azzal támadja Magyarországot, hogy dúl az antiszemitizmus, pedig egészen egyszerűen ez nem igaz.

Felháborít ez a korlátoltság – vagy hülyeség -, mert nem tudom másként fogalmazni. Magyarország küzd a legeredményesebben az antiszemitizmus ellen. Én keresztény srác vagyok, és az egyik legfontosabb a világképemben, hogy a keresztény és az ateista együtt védi meg a zsidót. Aktívan harcolok az antiszemitizmus ellen. És megrökönyödve veszem észre, hogy Németországban ez ismét téma.

fotó: Talán Csaba

Ön, aki világhírességekkel zenél, a legnagyobb világcégek vezetőivel dolgozik, sőt, közülük többen a barátai – például a VW vezérigazgatója -, jó viszonyt ápol Angela Merkellel, hiszen kampánydalokat írt neki – tud-e aktívan küzdeni az ellen a torz kép ellen, amit Magyarországról próbálnak mutatni bizonyos nyugati újságokban, televíziókban, vagy akár az Unióban?

Természetesen, hiszen rengeteg barátom kérdezi is, hogy mi a helyzet a hazámban, és Angela Merkellel is jó a viszonyom. Ráadásul engem meg is hallgatnak. Ez felelősség is, természetesen. Sokat beszélgetek velük, és ez is mindig szóba kerül. Képtelenség, hogy leírták: nem ülésezett a magyar Parlament a járvány első hullámának idején. Leírták, terjesztették, pedig színtiszta hazugság volt. Néha megdöbbenek, hogy szemrebbenés nélkül írják le a legképtelenebb igaztalanságokat. Ezekről természetesen beszélünk is a barátaimmal, ismerőseimmel.

Nemrég egy svájci lap is kérdezte Magyarországról, és ön beszélt az országunk történelméről, 56-ról, forradalomról, 89-ről és a mai helyzetről is. Meg is kérdezte a lap, hogy szeret-e politizálni...

Igen, elmondtam, hogy jómagam a hidegháború gyereke vagyok, és hálás vagyok a magyaroknak, hogy 56-ban hazaküldték a szovjet tankokat – persze, a kommunisták akkor visszajöttek -, de 1989-ben a magyarok szabadságvágya kibillentette az első téglát a berlini falból, és a szabadságért vívott küzdelmük – élén Orbán Viktor diákvezérrel – győzelemmel végződött. Megkérdezték, hogy mi a véleményem Orbán Viktorról. Elmondtam: látom, hogy sokak számára ő az „ellenségkép" Európában, de erre úgy válaszolok, hogy menjen el mindenki Magyarországra, és győződjön meg saját maga, alakítson ki az országról saját véleményt – és az a valóság. Természetesen hangsúlyoztam azt is: hazugság volt, amikor azt híresztelték, hogy nem ülésezett a magyar Parlament tavasszal, a járvány idején. Kiemeltem, hogy Orbán Viktor miniszterelnök hamarabb adta vissza a járvány miatt kért felhatalmazást, mint más országok vezetői. Tehát, én azt mondom:

menjetek oda, vizsgálódjatok, és legfőképpen dolgozzatok azon, hogy a repedések ne mélyüljenek, tanuljatok az országok történelméből, legyetek kritikusak, de toleránsak, legyetek tisztelettudóak, és azt keressétek, ami összeköt, mert csak ez lehet az alap, amire építkezhetünk.

Beszélt a toleranciáról, az elfogadásról, ami most Európában meglehetősen kényes kérdés. Ön mit gondol az önével ellentétes véleményekről?

Lényeges az is, amit én gondolok, de az is, ami ezzel teljesen ellentétes. Az én filozófiám az, hogy

zéró tolerancia az intolerancia ellen.

Fontos, hogy a legkülönbözőbb vélemények is meg tudjanak szólalni – kizárólag a társadalom közepén. Az ellentétes véleményt ugyanolyan fontosnak tartom, mint a sajátomat. A zenészeknek komoly feladatuk van ebben is, mert egyfajta hitelük van a közönségnél. Egy emberséges, munka- és családalapú társadalmat kell teremteni, ahol fontos a barátság, a közösség, nem pedig az egománia és a kapzsiság, ami ma erőteljesen érvényesül. Az új album is erről szól – hidakat kell építeni ott, ahol szakadékok vannak. Ugyanez vonatkozik Európára is – csak alulról építkezve növekedhet az unió. Ahogy Helmut Kohl akarta. Hogy minden ország egyenlő tisztelettel legyen a másik iránt. Az európai nemzetek különbözősége ad egyfajta egységet. Mondok egy példát: tiszteljük az olaszokat, mert ott nagyon érdekes a családmodell. A mamának több szava van bárkinél a családban. Figyelem az olasz barátaimat: irigylésre méltó a család, amiben élnek. A svédeknél például ez egészen másként van. Sok svéd családban teljesen természetes, hogy a nagyszülőket beteszik idősotthonokba. Nekik más az életformájuk. Mindenki másként él, és persze másként is követ el hibákat is – de Európa akkor szép, ha színes és különböző. Én negyvenöt éve nem élek Magyarországon, mert a kommunisták elüldöztek, aztán meg nem engedtek vissza. De máig pesti srác vagyok, és mindent a szüleimnek és a tanáraimnak köszönhetek.

Leslie Mandoki fotó: Talán Csaba

Mit gondol, miért támadja folyton Magyarországot az Európai Unió – sokszor teljesen igaztalan vádakkal?

Ez nagyon egyszerű: mert túl sikeres az ország. Munka- és családalapú társadalom épül, és az értékeink is fontosak. A program pedig sikeres.

De ön szerint miért fáj ez az Európai Uniónak?

Mert a rosszabb helyzetben lévő országok pénzügyileg sokkal kiszolgáltatottabbak. Azokban az országokban a túlélés miatt szükség van a brüsszeli pénzre. A Magyarországon működő gyárak meg sorban szállítják a profitot – majdnem minden nagy német cégnek itt van a legnyereségesebb gyára.

Magyarország stabilitásáért, nyugalmáért és sikereiért az egész társadalom megküzdött hosszú éveken át. Mit mondana azoknak a fiataloknak, akik keveset tudnak 1919-ről vagy az 56-os forradalomról, a rendszerváltozást is csak homályosan ismerik, 2006-ban pedig még tíz évesek sem voltak, tehát többé-kevésbé fogalmuk sem lehet arról, hogy mi történt akkor?

Tudja, engem minden német tévétársaság felhívott az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése után. Mit mondjak erre? Persze, a fiatalok nem emlékeznek, nem tudhatják, hogy mi történt pontosan. Ez egy irdatlan nehéz kommunikációs feladat, hogy elérjük a fiatalokat, mert

a demokrácia velejárója, hogy a sikert meg lehet unni. Egyszerűen unalmassá válik, hogy minden rendben van, minden működik.

Amellett, persze, hogy kisebb zökkenők a legnagyobb jólétben is előfordulhatnak. De alapjában véve

Magyarország ma Európa egyik legnyugodtabb, legbiztonságosabb, legstabilabb országa. De ezt a fiatalok közül többen nem biztos, hogy észreveszik. Mert zsörtölődni érdekesebb.

Én is lázadó voltam fiatalon. De nekem volt mi ellen lázadni – ott volt a vasfüggöny, a szovjetek, a cenzúra -, most pedig nincs semmi olyan borzalmas dolog, ami ellen intenzíven lázadni kellene. El kell érni a fiatalokat, hogy megértsék: ez a mai magyarországi helyzet nagyon sok munkának az eredménye. Pokoli veszélyes játék, ha feladja a társadalom a két alappillérét, a munkát és a családot – mint értéket. Ráadásul a világjárvány miatti krízis is nagyon nehéz lesz. Még inkább össze kell fognunk. De nekünk, régi lázadóknak is meg kell hallgatni a mai fiatal lázadókat, megérteni őket. Mi, az „old rebels", és ők, a „young rebels" - csak együtt fogjuk tudni megtalálni a közös, helyes választ. És erről szól a dupla album. Az egészségügyi krízis is szörnyű – de annak vége lesz egyszer, ha lesz vakcina. A gazdasági válság viszont súlyos társadalompolitikai problémákat idézhet elő. Az én prognózisom az, hogy Magyarország a gazdasági válságot és a társadalompolitikai problémákat is jobban kezeli majd, mint a legtöbb uniós ország. A feladat az, hogy kis népünket összetartsuk, és hogy a fiatalok is érezzék: a szabadság és a relatív jólét nem természetes dolog, amit a jó Isten garantál. Újra elmondom: nekem zenészként is nagy felelősségem van ebben, hogy elmondjam: "young rebels, old rebels" - fiatal lázadók, öreg lázadók: fogjunk össze, és politikai pártállástól függetlenül együtt, egymás mellett dolgozzunk. Gondoljuk újra az értékrendszerünket, hogy az egoista kapzsiság irányába megyünk-e tovább, ahol bezárkózunk abba a visszhangkamrába, amit a közösségi média kreál, vagy a családot, a munkát, a valódi barátokat, a segítséget és a segítségnyújtást választjuk, és áthidaljuk a szakadékokat.