Magyar-lengyel közös nyilatkozat: elfogadhatatlan a jelentés

VARGA Judit
Budapest, 2020. március 23. Varga Judit igazságügyi miniszter érkezik az Országgyűlés plenáris ülésére 2020. március 23-án. MTI/Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
A lengyel és magyar Igazságügyi Minisztérium közös nyilatkozatban reagált az Európai Bizottság 2020-as jogállamisági jelentésére - közölte az Igazságügyi Minisztérium szerdán az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

A közlemény szerint a bizottság 2020-as jogállamisági jelentése komoly aggályokat vet fel annak koncepciójával, módszertanával, forrásaival és tartalmával kapcsolatban, ezért nem szolgálhat alapul a jogállamisággal kapcsolatos bármilyen további vitához az Európai Unióban.

A jelentés hatálya önkényes, és

egyetlen olyan objektív referenciaértéket sem határoz meg, amely minden tagállamra nézve egyformán alkalmazható lenne.

A jelentés megkérdőjelezi a bizottság által szorgalmazott jogállamisági felülvizsgálati ciklus teljes koncepcióját - írták.

Varga Judit igazságügyi miniszter Forrás: MTI/Kovács Tamás

A jelentés forrásainak kiválasztása nem átlátható és elfogult. Elfogadhatatlan, hogy a jelentés szinte kizárólag olyan szervezetek hozzájárulásaira épül, amelyek az EU tagállamainak demokratikusan megválasztott kormányai ellen átfogó és összehangolt kampányt folytató,

központilag finanszírozott nemzetközi hálózat részét képezik,

és amelyek a kormány politikai és ideológiai ellenfeleinek tartják magukat - olvasható a közleményben.

A célzatos értékelésekre és a megalapozatlan állításokra a korábbi egyeztetések során többször is rámutattunk. A bizottság ezek korrigálásával szembeni ellenállása megkérdőjelezi a valódi alkotmányos párbeszéd iránti elkötelezettségét - szögezték le.

A fenti észrevételek megerősítik, hogy a kettős mérce elkerülése érdekében a jogállamiság érvényesülését a tagállamokban az Európai Unió jogában rögzített konkrét rendelkezések tiszteletben tartásának objektív, pártatlan és nem politikai eljárásban kell vizsgálni. A bizottság jogállamisági jelentése ezeknek a kritériumoknak nem felel meg - írták.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!