Az 53 éves férfi február 27-én délután, a 2-es főúton Szendehely felől Rétság felé hajtott. A jobbra betorkolló, Nőtincs felé vezető út kereszteződése előtt a főúton 70 km/óra volt a megengedett sebesség. Rétság felé egy sáv van, jobbra tőle előbb egy terelővonal, majd egy záróvonallal elválasztott kanyarodó sáv van.
A kereszteződés előtt a férfi utolért egy teherautót, ami 50-60 km/ órás sebességgel ment. Nem sorolt mögé, hanem jobbról, a kanyarodó sávban előzni kezdte és felgyorsított 80-ra.
Közben Nőtincs felől jött egy autó, amelynek a sofőrje látta a teherautót, úgy mérte fel a helyzetet, hogy még előtte ki tud fordulni balra, a főútra.
A szabálytalanul előző férfi azonban a lekanyarodó sávban haladt.
A szabálytalan sofőr látta, hogy a másik autós kikanyarodik a főútra, de nem fékezett, hanem a furgon mellett elhaladva balra kormányzott. Még a kanyarodó autó előtt el akart menni, de neki ütközött. A teherautó sofőrje még időben meg tudott állni, így nem ment neki a másik két autónak.
A balesetben a Nőtincs felől érkező autósnak eltört a sípcsontja, valamint a szabálytalan sofőr mellett ülő utas is súlyosan megsérült.
Az ügyészség közúti baleset gondatlan okozása emelt vádat az 53 éves férfi ellen. Azt javasolják, hogy a bíróság szabjon ki rá pénzbüntetést, tiltsa el a vezetéstől, és fizettesse ki vele a 130.600 forintos bűnügyi költséget.