Az Alapjogokért Központ igazgatója elmondta, hogy a kampányuknak pontosan az az üzenete, hogy a múltunkat sosem feledve, annak igazságát tudva szervezzünk erőt magunk köré, emelkedjünk felül az itt és most korlátain, és a velünk élő népekkel együtt tegyük naggyá a Kárpát-medencét. A kampány középpontjában álló imázsvideó erről szól, az abból kivett jeleneteket ábrázoló hirdetések célja pedig értelemszerűen az volt, hogy ráirányítsák a figyelmet magára a filmre.
Szánthó Miklós megjegyezte: az, hogy a szóban forgó plakátot, illetve az alapján az egész kampányt a balliberális oldal militánsnak, meg félelemkeltőnek nevezi, a kampány és egyben történelmünk totális félreértése, műhisztéria, ami
arra világít rá, hogy egyesek képtelenek megélni a saját magyarságukat. Ezt őszintén sajnálom.
Az igazgató feltette a kérdést, hogyha a műhisztériázó baloldali sajtó a film megnézése után is militánsnak tartja az összefogás üzenetét, akkor
a kezében gránáttal és szuronyos puskával támadó honvéd szobrát is el kellene távolítanunk a Harminckettesek teréről, mert „félelemkeltő"?
Hozzátette, hogy persze a saját „diszkurzív demokráciaelméletüket" már nem vonatkoztatják arra a vandál történelemrombolásra, amelyet a Black Lives Matter és az antifasiszta mozgalom a politikai korrektség nevében művel ma a „felvilágosult" Nyugaton. Továbbá emlékeztetett, hogy ez esetben fennáll a kérdés:
tényleg azok vádolják félelemkeltéssel a mi kampányunkat, akiknek közben teljesen rendben van, hogy a baloldal egy judapestező, tetűcsúszdásozó jelöltet indít Tiszaújvárosban?
A baloldali sajtó ehhez hasonló képmutatásai kapcsán Szánthó Miklós elmondta, hogy a balliberális oldal a sajtószabadság elfojtásáról, meg véleménydiktatúráról úgy beszél, hogy közben a kétezres évek első évtizedéig három jobboldali orgánum volt, míg minden más felület baloldali volt. Holott
nem történt és történik más, mint hogy megszűnőfélben van az ő korábbi, jóformán kizárólagos valóságértelmezési hatalmuk.
Az igazgató megjegyezte, a KESMA azért jött létre, hogy őrizze és építse a nemzeti, polgári és keresztyén sajtókultúrát. Szimbolikusan persze a balliberális véleménymonopólium lassú elenyészésének is kifejeződése, ezért is frusztráltak miatta az ellenzéki oldalon.
Szánthó Miklós végül hangsúlyozta, hogy
a minőségi online tartalom és minőségi újságírás nálunk van, az ne zavarjon meg senkit, hogy a balliberális fake news a saját anyagait oknyomozásnak hívja, a jobboldalét pedig lejáratásnak. Néha viszont úgy érzem, hogy az algoritmusnak is van ideológiája, mert a közösségi médiában elég erős véleménybuborékok alakultak ki.