Vidnyánszky Attila: Tárgyalni sem akart velünk a Színművészeti vezetősége
![Színház- és Filmművészeti Egyetem, Vas utca, barikád, tüntetés, színmű, színművészeti egyetem, 2020. szeptember 1.](https://cdn.origo.hu/2023/12/GY6PP9Sru8Y0-HTSFHJWq_BMMq92LQCRFT_iHV93JtM/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Y5NDQwNzY5YmUzMTQxMmY5ZmVhMWIxZDI2ZDAxMzdm.webp)
Vidnyánszky Attila azt mondta, hogy az egyetem vezetése kimentette magát a minisztérium által javasolt tárgyalás alól, a diákok pedig pusztán ultimátumokat adtak. Mint fogalmazott:
„a diktátumok, az ultimátumok nyelve volt csupán jelen.
Egy óra múltán kértem őket, hogy akkor mostmár beszélgessünk, mert talán azért jöttünk ide, hogy esetleg eszmét, meg gondolatot cseréljünk".
Hozzátette:
„Elzárkózik az egyetem még mindig, mindennemű változás elől"
Vidnyánszky Attila szerint „egy nagyon zárt rendszerben működik az egyetem, sok szempontból igazságtalanul. Sok szempontból elszakadt a szakma egy részétől, nagyon-nagyon elszakadt".
A kuratórium elnöke azt mondta, nem kaptak hivatalos értesítést a szenátus lemondásáról, ezért arra kérte Upor László rektorhelyettest, hogy holnap találkozzanak.