Elsodort egy biciklis nőt a Hernád
![Áradás, Hernád, Bőcs, áradás, mentés, bicikli](https://cdn.origo.hu/2023/12/5UeA0EyfyGVRqqKD4aBPJMqTrjn2UY9ADez8vo9z_50/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk2NGI0YzlkNWI4YTRlZjdiNWJlYmQ2NmJiYTAwN2Mx.webp)
Friss: A kimentett emberről kiderült, hogy
egy biciklis nő volt, aki egy ágba megkapaszkodva várta a segítséget.
A tűzoltók mentőmellényben, kötélbiztosítás mellett úsztak be hozzá. Egy oszlopnál biztonságba helyezték és rögzítették. Egy másik csapat ezután csónakkal a partra segítette a nőt, majd átadták a mentőknek.
Mint kiderült,
a 45 éves nő biciklivel akart átkelni az úton, ahol hömpölygött a víz,
de elakadt és nem tudott kijönni.
Ekkor riasztották a katasztrófavédelmetet és a mentőket is.
Az M1 tudósítója a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településről bejelentkezve azt mondta:
a nőnek a kihűlésen kívül nincs baja, de megfigyelésre kórházba vitték.
Arról is beszámolt, hogy folyamatosan csökken a vízszint, 30 centimétert apadt a tetőzés óta. A Hernád a Sajóba ömlik, és mivel a Sajó medre megtelt, nehezen tudja befogadni a Hernád vizét, ezért lassú az apadás.
A hirado.hu azt írta: az áradások a térségben Hernádszentandrást, Kiskinizst, Hernádkércset és még több települést érintenek.
Ahogy az Origo is beszámolt róla, a Hernád és a Sajó áradása továbbra is gondot okoz Borsod-Abaúj-Zemplén megyében: a víz településeket zár el, utakat áraszt el.