Önkéntes karanténba vonul Várhelyi Olivér magyar uniós biztos

VÁRHELYI Olivér
Podgorica, 2020. február 7. Várhelyi Olivér, az Európai Bizottság bővítésért és szomszédságpolitikáért felelős tagja a Dusko Markovic montenegrói miniszterelnökkel tartott podgoricai sajtóértekezleten 2020. február 7-én. MTI/EPA/Boris Pejovic
Vágólapra másolva!
Önkéntes karanténba vonul Várhelyi Olivér, az Európai Bizottság szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős tagja, miután koronavírus-fertőzöttet találtak a közvetlen környezetében dolgozók között - ezt maga az uniós biztos közölte Twitter-üzenetben hétfőn.
Vágólapra másolva!

- fogalmazott az uniós biztos.

Hozzátette,

közérzete jó, nincsenek tünetei, az elmúlt héten végzett vírustesztjei mind negatívak voltak.

Várhelyi Olivér magyar uniós biztos a múlt hét folyamán balkáni országokban folytatott megbeszéléseket. Szombaton Marija Gabriel, az Európai Bizottság kutatásért és innovációért felelős biztosa bejelentette, hogy megfertőződött a SARS-CoV-2 koronavírussal. A bolgár politikus elővigyázatosságból akkor már napok óta karanténban volt, stábja egyik tagjáról ugyanis kiderült, hogy elkapta a vírust.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!