Szánthó Miklós: Fő szabályt akarnak csinálni a kivételből

Szánthó Miklós

Az elmúlt hetekben megjelent érzékenyítő mesekönyv kapcsán kialakult vita nem arról szól, hogy valaki anti- vagy szimpátiával viseltetik-e a homoszexuálisok iránt. Nem, a kérdés arról szól, hogy jó-e, üdvös-e, ha a homoszexualitást egyféle trendi életmódszabadságként állítják be, akként reklámozzák? Jó-e, elfogadható-e társadalompolitikai és morális szempontból, ha a gyermekek már korán megismerkednek az „általános nemi szerepek" felcserélhetőségével, és olyan impulzusokat kapnak, melyek összemossák, illetve egymásba átjárhatóként (fluidként) mutatják be a férfit, fiút és a nőt, kislányt?  - írja Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója, a Magyar Nemzetben megjelent véleménycikkében.

Nyilvánvalóan sokkal többről van itt szó, mint erről az egy szem mesekönyvről, melyről valóban joggal állítják pártfogói, hogy attól még nem dől össze a világ, a gyerekek nem fognak bebuz...lni, és nem jön el az Antikrisztus sem.

Egy mesekönyv miatt persze hogy nem – egy átfogó, immáron hosszú évek óta folyó, alattomos, a jóemberkedés gúnyáját magára öltő kulturális reklámhadjárat miatt azonban erősen megnő a „Szodoma és Gomorra-faktor"

- írja Szánthó Miklós, majd így folytatja:

Ahogy

ez a kiadvány is egy sokkal szélesebb és sikamlósabb szivárványcsúszda része,

úgy a benne szereplő mesék sem pusztán arról szólnak, hogy elmélyítsék az emberekben a „ne dobáld a buzit!" életérzését. Nem arról szól valójában, hogy viszonyuljunk nagyobb empátiával homoszexuális polgártársainkhoz, hanem „hősökként" ábrázolja azokat, akik „a mai magyar társadalmi normák szempontjából marginalizált helyzetben vannak". Így tehát természetesen a fiús lányokat és lányos fiúkat, a nővé változó férfiakat és férfivá változó nőket, a homoszexuális Hamupipőkét és persze „más izgalmas szereplőket" - áll a cikkben.

Mielőtt az általános emberi méltóságra hivatkozva sikítófrászban törnének ki a „meleg büszkeség" és a genderideológia ökopunkjai, rögzítsünk valamit. Az ember a bűnbeesés óta gyarló, esendő lény.

Sokféle tökéletlenségünk van – a homoszexualitás ezek közül egy, a homoszexuális vágy azonban önmagában nem bűn.

Illetve ha az, akkor – sokféle tökéletlenségünk okán – mindannyian bűnösök vagyunk (sajnos azok vagyunk). Azonban ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne különbséget tenni jó és rossz, követendő és nem követendő példa, tipikus és atipikus között. Főleg, ha gyermeknevelésről van szó.

A homoszexuális- és genderpropaganda nem hiába használja egyre bátrabban a meséket mint közvetítő platformokat üzenetei eljuttatásához:

hiszen a (nép)mese elvileg a példázatot mutatja fel, az ősi igazságokat – nem az egyediről szól, hanem az általánosról, nem a kivételről, hanem a tipikusról. Ezért akarják a tolerancia tantételeivel megbontani a mesék ilyetén paradigmáját, hiszen ezáltal (hamisan) az egyedi az általánossal, a speciális a tipikussal fog nemcsak egyenjogúnak, de egyenrangúnak is tűnni.

Fő szabályt akarnak csinálni a kivételből.

Ugyanis már rég nem a jogegyenlőség kivívásáról van szó, hanem egy teljesen disztópikus és totális társadalmi egyenlőség eléréséről, ahol valamennyi magatartási minta, viselkedési reflex, kulturális kód egymással minden tekintetben egyenértékű, egyenrangú, ezáltal csereszabatos is. Ez a homoszexuális-propaganda és a radikális feminizmus eltitkolt szerelemgyerekének, a genderideológiának is az alapja: a „férfi" és „nő" – és ezáltal a maszkulin és feminin jegyek – nem a teremtés által adott örök biológiai nemek, hanem pusztán társadalmi konstrukciók, melyeket mi, emberek (és nem Isten) hoztunk létre. Nyelvi, társadalmi, kulturális kontextus függvénye, hogy mit értünk ezek alatt; tehát ha megváltoztatjuk a kontextust, dekonstruálhatjuk a pusztán történelmi determinizmus miatt létrejött nemi és szexuális szerepeket is. (Külön érdekessége a queer-teóriának, hogy miközben formálhatónak tételezi a nemi karakterisztikát, és ezáltal kifejezetten üdvösnek tartja a gyermekek genderérzékenyítését, a homoszexualitás kezelését elutasítja, mert azt „veleszületett" szexuális irányultságként fogja fel.)

Szánthó Miklós Forrás: --

Ezen sajátos vízió felerősítéséhez és finomhangolásához pedig – talán nem meglepő módon – a nyílt társadalom hálózata nyújt segítő kezet. Ez nem holmi összeesküvés szagú burzsoá előítélet: az említett könyvet kiadó homoszexuális egyesület egyik kiemelt támogatója az Open Society Institute. Az pedig már csak a konyakos meggy a habos torta tetején, hogy a vonatkozó könyvkiadási projektet az Open Society Foundation Grassroots programja tette lehetővé.

Ha komolyabban belegondolunk, lényegében az a nyugati civilizáció, és benne az akadémikus európai fősodor támogatja a végső soron utódnemzésre alkalmatlan homoszexuális kapcsolatok vonzó, sikkes életformaként történő bemutatását

– és azzal párhuzamosan az abortusz és az eutanázia kiszélesítését, valamint a drogliberalizációt –, melynek őshonos lakossága a legkomolyabb demográfiai problémákkal szembesül.

Szóval szerintem inkább bátorítsuk a gyerekvállalást, támogassuk a családalapítást, a világ természetes rendjével ismertessük meg először is a kiskorúakat,

különben maga a társadalom fog kollektíve vegán, mindenmentes turmixokat szürcsölgetni a maga bámulatosan szivárványszínű magányosságában. Az pedig, valljuk be, gáz lenne - írja.

A teljes cikk a Magyar Nemzet oldalán olvasható el.