Nagy tételben utazó csalót keresnek a rendőrök

Gulyás Zsolt István, rendőrség, körözött bűnöző
Gulyás Zsolt István,
Vágólapra másolva!
Megszökött a rendőrök szeme elől az a középkorú férfi, aki több embert is becsapott tavaly nyáron. Közzétették a fényképét, hátha felismeri valaki. 
Vágólapra másolva!

Gulyás Zsolt István tavaly június és augusztus között

nyíregyháziaktól, budapestiektől és tiszaújvárosiaktól valutaváltás és ingatlanvásárlás ígéretével pénzt csalt ki,

amivel anyagi kárt okozott áldozatainak.

Ahogy elkezdtek nyomozni az ügyben,

az 50 éves, debreceni férfi elbújt a rendőrök elől.

Azóta sem tudják, hol van. A megyei rendőr-főkapitányság 2020. szeptember 18-án elfogatóparancsot adott ki ellene. A rendőrség oldalán közzétették a fotóját, hátha felismeri valaki.

Gulyás Zsolt István Forrás: Police.hu

A nyomozók kérik, hogy jelentkezzenek azok, akik hasznos információval rendelkeznek arról, hol lehet most a körözött bünőző. Személyesen a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztályán, telefonon a 06-42-524-600-as számon, illetve a 112-es központi segélyhívón. Névtelensége megőrzése mellett a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán is lehet bejelentést tenni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!