Egy testvérpár ölhette meg a hegymegi 94 éves nőt

Hegymeg, gyilkos, gyilkosság, testvérpár,
Vágólapra másolva!
Kiderült, hogy a korábban őrizetbe vett férfi testvére is részt vett a gyilkosságban. A rendőrség halált okozó testi sértés elkövetésével vádolja őket - írja a police.hu.
Vágólapra másolva!

Korábban hírt adtunk, 2020. november 26-án a kora eseti órákban holtan találtak egy 94 éves asszonyt hegymegi otthonában. A haláleset kapcsán a rendőrség idegenkezűségre utaló körülményeket tárt fel.

A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint később elfogtak egy 51 éves férfit, akit a gyilkossággal gyanúsítottak. Halált okozó testi sértés miatt kihallgatták, őrizetbe vették és javasolták a letartóztatását.

Majd az esettel összefüggésben 2020. november 27-én már az 51 éves férfi testvérét is gyanúsítottként hallgatta ki a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.

A halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatott férfiakat a rendőrök őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásukat.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!