Kovács Cs. Tamás ismertetése szerint a helyi, baloldali többségű önkormányzati testület október 29-i ülésén döntött a Gárdonyi Géza Színház vezetői kinevezéséről. A Fidesz-KDNP helyi szervezete felhívta rá a figyelmet, hogy
a grémium jogszabályba ütköző módon határozott az új igazgató személyéről, Szőcs Arturt, a Miskolci Nemzeti Színház színész-rendezőjét bízva meg az egri teátrum irányításával.
(A baloldali többség az önkormányzatban időközben megszűnt - szerk.)
Ezért a kormánypárti frakció
törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményez az ügyben a helyi kormányhivatalnál
- közölte.
"A város és az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) között jelenleg is érvényben lévő fenntartói együttműködés, valamint a többségben lévő ellenzéki városvezetés által elfogadott határozat nem fedik egymást" - hívta fel rá a figyelmet Kovács Cs. Tamás képviselő.
Hozzátette:
frakciójuk azt szeretné, hogy ne legyen bizonytalanság a színház, így a város kulturális életében, hiszen amennyiben kiderül, hogy az igazgatói kinevezés valóban törvénytelen, az intézmény eleshet közel 300 millió forintos minisztériumi támogatástól. Ez pedig 50 ember munkahelyét érintené
- mondta.
A Fidesz-KDNP helyi szervezete számára fontos, hogy azok az eredmények és kimagasló nézőszámok, melyek Blaskó Balázs elmúlt közel egy évtizedes direktori időszaka alatt jellemezték a teátrumot, ne kerüljenek veszélybe - zárta szavait Kovács Cs. Tamás.