Telekocsival küldött kokaint a fővárosból Miskolcra egy díler, elkapták

Vágólapra másolva!
November 24-én házkutatást tartottak a rendőrök egy 26 éves budapesti férfinél, aki a megalapozott gyanú szerint 2020-ban Miskolcon és Budapesten is több alkalommal adott el kábítószert. Ebben segítségére volt két miskolci férfi is.
Vágólapra másolva!

A nyomozás adatai szerint a 26 éves férfi július 30-án, Budapestről

telekocsival küldött 5 gramm kokaint Miskolcra,

aminek az árát átutalással fizették ki neki. A rendőrök akkor lefoglalták a kábítószert és a két miskolci férfit kábítószer-kereskedelem megalapozott gyanújával hallgatták ki, majd a nyomozás szálai a 26 éves budapesti férfiig vezették őket.

A férfi a gyanú szerint többször is személyesen adta el a kábítószert, hol Budapesten, hol Miskolcon.

Rendőrségi fotó a kábítószerről Forrás: police.hu

A budapesti lakásán tartott házkutatás során 1 db szennyezett marihuánaőrlőt és a férfi mobilját foglalták le a rendőrök, a telefon átvizsgálása során megállapították, hogy

a férfi több olyan internetes alkalmazást is használt, amiken keresztül titkosított üzeneteket lehet küldeni és általánosságban a bűnözői körök használják,

illetve amelyeken a beállítások lehetővé teszik az üzenetek bizonyos időn belüli önmegsemmisítését. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda, Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztályának nyomozói

kábítószer-kereskedelem megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást vele szemben.

Kihallgatása után a nyomozók a 26 éves férfit őrizetbe vették, és kérték az ügyészséget, hogy javasolják a férfi letartóztatását, amit a bíróság tegnap elrendelt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!