Mirkóczki Ádám elmondta: szerda késő este értesült róla, hogy a minden dolgozót és gondozottat érintő 60 PCR-tesztből 54 pozitív eredményt adott az intézményben. Mindössze két lakó és három munkatárs eredménye negatív, valamint egy teszt eredménytelenül zárult - tette hozzá.
Azt is mondta:
a fertőzöttek közül a dolgozók mindegyike és az idősek többsége is tünetmentes,
míg a korábban tünetek miatt elkülönítettek állapota javul.
A létesítményben több hete bevezették a kijárási és látogatási tilalmat, és minden biztonsági protokollt betartottak a polgármester szerint. A dolgozók testhőmérsékletét naponta kétszer ellenőrizték, és folyamatos volt a takarítás, fertőtlenítés is - húzta alá.
Mirkóczki Ádám közölte: a történtek ismeretében minden helyi önkormányzati intézmény vezetőjének javasolja, hogy kérjék munkatársaik teljes körű tesztelését.