Halálra verekedtették a kutyákat Nyíregyházán - videó

Vágólapra másolva!
A rendőrök a TEK segítségével ütöttek rajta egy kutyaviadalon Nyíregyháza külterületén. Az egyik viadalon az egyik kutya olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen elpusztult. Az állatok gazdái, illetve a viadal szervezői fogadásokat kötöttek, valamint le is videózták a harcot. Schneider Kinga, a Noé Állatotthon Alapítvány munkatársa az Origónak elmondta, hogy az elmúlt években megint egyre gyakrabban tartanak tiltott kutyaviadalokat.
Vágólapra másolva!

Amikor a rendőrök november 28-án rajtaütöttek az állatkínzókon, azok pont kutyaviadalt tartottak. Az állatok tartására, kiképzésére és harcoltatására kialakított házban a 46 éves nyíregyházi férfi szervezte meg a viadalokat, amiken részt is vett.

A nap első viadalán harcoltatta a kutyáját, ami olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen elpusztult.

A férfi olyan kegyetlenül készítette fel a kutyáit a harcokra, amikbe akár bele is pusztulhattak volna az állatok. Kifejezetten harcra vásárolta, tenyésztette és nevelte a kutyákat.

Az ismerőseivel a közösségi oldalain tartotta a kapcsolatot, a viadalt is az egyik társával, egy 42 éves kótaji férfival együtt szervezte. Ők a hasonlóan tartott kutyáikkal versenyeztek, más esetben bíróként vagy nézőként vettek részt. A viadalokra fogadásokat is kötöttek.

Forrás:Police.hu

A rendőrök összesen hat férfit hallgattak ki állatviadal szervezése, valamint állatkínzás miatt. A helyszínen 25 kutyát foglaltak le és helyezték őket biztonságba - írja a Police.hu.

Lefoglaltak még az állatok felkészítéséhez használt eszközöket, például futópadokat, fecskendőket, teljesítményfokozó szereket, gyógyszereket, valamint a korábbi viadalokról készült felvételeket.

Többmilliós fogadásokat kötnek a kutyákra

Schneider Kinga, a Noé Állatotthon Alapítvány munkatársa az Origónak elmondta, hogy a kutyaviadalokon használt kutyákat generációra szelektálják a szaporítók.

Azokat az állatokat szaporítják, akik jó harcosok. Ők már eleve olyan genetikát hoznak, hogy antiszociálisak legyenek, majd úgy is nevelik fel őket.

Forrás: Police.hu

– mondja Schneider Kinga, majd hozzáteszi, hogy többnyire bull típusú kutyákat használnak, amiknek magas a fájdalomtűrésük, erős ösztöneik vannak és nagyon kitartóak.

Elmondása szerint a kutyaviadalok a 90-es években voltak nagyon népszerűek, sokan foglalkoztak ezzel, de idővel lecsengett.

Az elmúlt 2-3 évben azonban úgy veszik észre, hogy megint előtérbe került.

Többnyire kétfelé lehet őket bontani, az egyik, ahol mélyszegénység van, és az emberek között máshogy alakul ki a hierarchia.

– magyarázza Schneider Kinga.

A másik esetben direkt viadalokra szaporítják és nevelik a kutyákat, országszerte hozzák-viszik őket, majd

több millió forintos fogadásokat kötnek rájuk.

Állítása szerint ezeket a viadalokat általában a tanyavilágban vagy elhagyatott gyárépületekben tartják.

Menthetőek ezek a kutyák?

A kutyaviadalokon harcoló állatok gyakorlatilag arra vannak szelektálva, hogy veszélyesek legyenek más kutyákra. Schneider Kinga szerint

ezeknek a kutyáknak általában az emberekkel való kapcsolata rendben van, még családi kutyának is alkalmasak lehetnek, mert a legtöbbjük szereti a gyerekeket.

Forrás: Police.hu

– teszi hozzá.

Elmondása szerint vannak olyan aktív rehabilitációval foglalkozó szervezetek, szakemberek, akik próbálják kezelni ezeket a kutyákat. Náluk még nem volt példa arra, hogy biztosan együtt lehetett volna tartani egy ilyen kutyát egy másik állattal, bár egy menhelyen ilyen szintű rehabilitációra nincs is lehetőségük. Hogy sikeres lehet-e egy olyan kutya kezelése, ami kutyaviadalon harcolt, az állatfüggő, látatlanban nem lehet megállapítani.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!