Kedd éjfélig lehet szavazni a legifjabb budapesti születésű vombat, Molly és Wally ötödik kölykének nevére - írja közösségi-oldalán a Fővárosi Állat- és Növénykert. Az intézmény honlapján három név - Mandy, Wendy és Mia - közül lehet választani, az eredményt szerdán teszik majd közzé.
Az állatkert közelményében azt írja, hogy a kicsi még tavsszal született, de
kezdetben nem lehetett túl sokat látni belőle,
hiszen – ahogy az az erszényeseknél szokás – az első hónapokban az anya erszényében fejlődött, ahonnan csak a nyár derekén nézett ki először.
A szerencsés látógatók szeptemberben már megpillanthatták a kicsit a kifutóban, a közelmúltban azonban az állatkert egy rövid videót is közzétett az egyelőre névtelen kölyökről.
A közleményben emlékeztetnek, hogy
néhány éven belül már az ötödik vombatgyerek cseperedik a budapesti állatkertben, ami komoly szakmai eredménynek számít.
– Összesen öt kölyökkel rajtunk kívül csak egy európai állatkert, a hannoveri büszkélkedhet, ahol majdnem negyven év alatt jött össze ennyi születés: a legutóbbi ott született kölyöknek egyébként a budapesti születésű Maya az anyukája, aki felcseperedve épp a Hannoveri Állatkertbe került – írják.