Mire költene szívesebben: az egészségügyi ellátásra vagy a jobb egészségre? – a szerzők e kérdéssel mutatnak rá röviden arra, hogy egy vállalatot sokkal inkább az általa szállított eredmények minőségéért kellene értékelni, nem pedig a piacra vitt termékek és szolgáltatások alapján. Az ügyfelek többé már nem a régi idők passzív árelfogadói. A mobilkommunikáció, a felhőalapú számítástechnika, a dolgok internete, a fejlett elemző eszközök és a mikrotranzakciók átláthatóbbá teszik a szervezetek és az ügyfelek közötti cseréket.
Ezen átláthatóság pedig ki fogja szélesíteni a szakadékot azon szervezetek között, amelyek képesek és akarnak versenyezni az ügyfelekért, valamint azok között, amelyek elégedettek a jelen állapot fenntartásával. Az üzleti vezetőknek és a szakpolitikai döntéshozóknak épp ezért sürgősen ütemtervet kellene készíteniük a megfelelő bevételi modell kidolgozására és végrehajtására. Addig amíg ez ígéretes lehetőség, nem pedig fenyegető kényszer – teszik hozzá.
A szerzők érvelése szerint a mai, egyre átláthatóbb piacokon az elszámoltathatóság megteremtése a vállalatok szintjén hamar versenyelőnyhöz juttatja azokat, akik ebbe belevágnak, e változás pedig, jóllehet különböző mértékben és ütemezéssel, szinte minden iparágat érint. A könyv legfontosabb üzenete, hogy a hagyományos „korlátozni akarom a kockázatot" pozíció vállalása valójában nagyon is kockázatos, hiszen gátolja a hosszú távú fejlődést. Épp ezért a piacon azon vállalatok fognak jól teljesíteni, melyek képesek kiaknázni a saját működésükben is az információs -technológiát, és ennek megfelelően az üzleti modelljüket is képesek újragondolni.
A bemutatott innovatív bevételi modellek segítik a szervezeteket annak megértésében, hogy ezek a váltások miként befolyásolhatják a jövőjüket, és miként lehet a lehető legteljesebben kiaknázni az ezekből adódó lehetőségeket.