A férfi május 27-én reggel büntetőfékezett egy másik autó előtt az M0-son. Nem sokkal az eset után a sofőrt elfogták a rendőrök, majd kihallgatták. A 43 éves B. Zoltán elmondta, hogy először jobbról megelőzte az előtte haladó autót, mert lassan ment.
Erre a másik autó sofőrje dudálni és villogni kezdett, amit az audis nem akart szó nélkül hagyni.
Lelassított és kihúzódott mellé, de a mutogatás tovább ment, ezért B. Zoltán meg akart állni, hogy személyesen intézzék el a dolgot.
Ezért vissza akart menni a sportkocsival az autós elé, közben egy játékigazolványt mutogatott és nagyot fékezett.
A manőver közben majdnem összeütköztek.
B. Zoltán nem tulajdonított nagy jelentőséget a történteknek, szerinte ez egy mindennapos dolog volt. Kihallgatása közben beismerte a tettét, de szerinte a másik sofőr provokálta. A rendőrség közúti veszélyeztetés miatt indított ellene eljárást.