A budapesti rendőrök befejezték a nyomozást annak a férfinak az ügyében, aki a gyanú szerint különös kegyetlenséggel ölte meg egyik rokonát a XVIII. kerületben tavaly júliusban - írja a Police.hu.
A közleményben felidézik, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába egy férfi tett bejelentést 2019. július 5-én, hogy 15 óra körül Budapest XVIII. kerületében, egy Dózsa György úti telek hátsó lakrészében holtan találta 33 éves unokanővérét.
A rendőrök a házban a földön egy letakart női holttestet találtak, és megállapították, hogy a fiatal nő halálát idegenkezűség okozta:
a fejét többször megütötték egy kalapáccsal és egy gereblyenyéllel.
A nő 23 éves unokaöccse a tanúkihallgatások során került képbe, a férfi előző este járt is a nőnél.
A rendőrök másfél órán belül a lakása előtt elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított férfit, akit előállítottak és őrizetbe vettek.
A 23 éves budapesti L. László elismerte a bűncselekmény elkövetését, és azt is elmondta a rendőröknek, hogy
azért ment el előző este 18 óra körül a nagynénjéhez, hogy megölje egy korábbi családi vita miatt.
A jelenleg is letartóztatásban lévő gyanúsított ügyében a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztály nyomozói a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat vádemelési javaslattal adták át a főügyészségnek.