Semmilyen enyhítésről nem lehet szó a már bevezetett járványügyi szabályokat illetően – hangsúlyozta Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter a Karmelita Kolostorban tartott kormányzati tájékoztatón, csütörtökön. A tárcavezető elmondta, hogy a kormány ülést tartott és értékelte a járványügyi helyzetet.
– Az Operatív törzs beszámolóját meghallgatva azt tudjuk mondani, hogy Európában a helyzet általánosságban romlik, legfeljebb néhány országban stagnál. A kontaktkutatások szerint a legnagyobb veszélyt még mindig a behurcolás jelenti, vagyis külföldről hozzák a legtöbb fertőzést –
számolt be róla Gulyás Gergely. Jelezte azt is, a kormány az operatív törzs javaslatát elfogadva Norvégiát sárgából zöld besorolású kategóriába sorolta át.
A miniszter kiemelte, hogy a szerencsésnek mondható nyári időszak után hosszú távon új szabályokat kell elfogadni, amelyekre az operatív törzs napokon belül javaslatot tesz.
– A fertőzöttek száma legtöbb országban nő, ezért szigorúbb szabályok elfogadása is indokolt –
húzta alá, azt kérve a lakosságtól: szabadságot, nyaralást szeptembertől senki ne szervezzen külföldre. A tárcavezető újságírói kérdésre válaszolva elmondta, a jelenlegi adatok alapján egy hét múlva szigorúbb rendelkezéseket kell elfogadniuk, mert a legfontosabb, hogy a magyarországi fertőzöttek száma ne nőjön, ehhez fogják igazítani az intézkedéseket.
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő jelezte, a járványügyi bevetési egység feladata, hogy a fertőzési gócpontok lokalizálásával megakadályozzák a vírus továbbterjedését, amennyiben szükséges. – Az egységet a helyettes országos tisztifőorvos vezeti más szervekkel együttműködve – jelezte. Szükség esetén azonnal bevezethetnek korlátozó intézkedéseket. További tájékoztatás az egység munkájával kapcsolatban jövő héten várható sajtótájékoztató keretében.
Gulyás Gergely kérdésre azt mondta, nem határoztak meg olyan napi fertőzött esetszámot, amely alapján az intézkedéseket szigorítják, mindig mérlegelik a legújabb fejleményeket és az intézkedések életbe léptetésének szükségességét. A miniszter elmondta, azóta, hogy
az elektromos szolgáltatási tér életbe lépett, napi szinten lehet az ágyszámok alakulását nyomon követni. Kedden 7812 betegágy állt rendelkezésre a koronavírus fertőzött betegek fogadására.
A reggeli iskolakezdés nyolcról kilenc órára való esetleges csúsztatása kapcsán a tárcavezető annyit mondott: a kormány fontosnak tartja, hogy biztonságos legyen a tanévkezdés. Megjegyezte, hogy a BKV járatain sokszor nagyon sokan vannak a reggeli órákban, és jó lenne, ha erre nagyobb gondot fordítana a közlekedési társaság.
Az iskoláknak készített járványügyi protokoll kapcsán Gulyás Gergely úgy fogalmazott: nagyon fontos és jó javaslatok vannak az anyagban, ugyanakkor szerepelnek benne olyan intézkedések is, amelyek nem életszerűek, ezeket érdemes átgondolni.
A tárcavezető ismertetése szerint
ma 770 milliárd forinttal költ többet a kormány egészségügyre, mint 2010-ben. Többek közt ennek eredménye, hogy a férfiak körében 70,5 évről 72,5 fölé emelkedett várható élettartam, a nők pedig 1,1 évvel tovább élnek.
További jó hír, hogy az egészségben töltött élettartam a férfiaknál három és fél, a nőknél pedig két és fél évvel emelkedett. Ez olyan eredmény, amire büszkén mondhatjuk, hogy ezt az irányt kell folytatni – húzta alá Gulyás Gergely.
A miniszter arra is kitért, hogy a gazdaságban 1756 milliárd forintnyi forrásról, illetve 1373 milliárd támogatásról is döntés született, a kifizetés folyamatban van. Ezen kívül még további jelentős gazdaságélénkítő források állnak rendelkezésre. A miniszter arról is beszámolt, hogy
a kormány döntése értelmében a Millenáris Parkban az Álmok Álmodói kiállítás létrejöttét támogatják, a forrásokat a kormány rendelkezésre bocsátja, a Millenáris ezentúl közalapítványként fog működni.
Egy másik döntés is született: a kormány 2,5 milliárd forintot biztosít a teniszszövetség részére.
A migrációs nyomást érintő újságírói kérdésre a miniszter azt mondta, tudnak róla, hogy Szerbia drótkerítést szándékozik építeni Észak-Macedónia felé a határon. – Azt látjuk, sokan veszik át az egykor tarthatatlannak, elfogadhatatlannak, háborús bűntettnek tekintett magyar megoldást – fogalmazott.
A miniszter a pedagógus szakszervezetek oktatási intézkedésekkel kapcsolatos kritikáira reagálva elmondta, a Klebersberg Központ feladata, hogy a pluszforrások szükségességét jelezze. A szakszervezetek javaslataira reagálva elmondta, sokkal átgondoltabban kéne megfogalmazni őket, hiszen több javaslat teljesen életszerűtlen és ésszerűtlen. Hozzátette,
a kormány határozott álláspontja, hogy az oktatás és felsőoktatás szeptembertől a hagyományos rendben el tud indulni.
Az M0-s híddal kapcsolatban Gulyás elmondta: a mai ülésen is tárgyalta a kormány a témát. Mint mondta, egy olyan saru tört el, ami a felújítás része volt. „Ilyen az, ha külföldi cégek építenek" – jegyezte meg a miniszter. Jelezte, szűkített sávokkal ugyan, de a háromsávos közlekedés szeptembertől biztosított lesz. Azt is elmondta,
a Lánchíd esetében a fővárosnak még a közbeszerzést sem sikerült kiírni, ehhez képest az M0-s szakaszával csak szavatossági problémák voltak, amelyet orvosolnak.
Fehéroroszországgal kapcsolatban Gulyás Gergely elmondta, ma az Európai Unió tanácsa hozott egy döntést: nem ismeri el az ottani választások eredményeit. Mint a miniszter elmondta, a Fidesz azért is jött létre, hogy Magyarországon szabadság és demokrácia legyen, amelyért mindig is küzdöttek, ezért megdöbbenve és elítélve látták, hogy a 2006-os brutalitás képkockái Belorussziában köszöntek vissza.
Az új harci járművek gyártásáról az Innovációs és Technológiai Minisztérium fog tájékoztatást adni.
Gulyás Gergely elmondta, tény, hogy 2022-23-ban sok pedagógus megy egy év alatt nyugdíjba, ezért akkor előfordulhat majd pedagógushiány, jelenleg azonban nem áll fenn ez a helyzet. Mint mondta, ahhoz, hogy az ország vírushelyzet idején is működjön, ma a feltételek adottak, de nem lehet előre látni, hogy a jövőben mire kell számítani.
A magyar miniszterelnök egy diktatúra időszakában küzdött a szabadságért, így egy önkényuralommal kapcsolatos állítás vele szemben a náci propagandához hasonlítható – válaszolta Gulyás Gergely arra az állításra, hogy Orbán Viktor Soros György „legjobb" tanítványa lenne. A hazai baloldallal kapcsolatban elhangzott kérdésre válaszolva Gulyás kijelentette,
Gyurcsány Ferenc a legerősebb ellenzéki párt elnöke, így elképzelhetetlen, hogy ne legyen döntő befolyása a kormányzásra.
Vagyis teljesen mindegy, hogy tagja lesz-e a kormányzatnak. A vita tehát álvita, ha kormányra kerülne a baloldal, a legfontosabb befolyásoló tényező Gyurcsány Ferenc lenne.
A nemzetközi sportrendezvények kapcsán Gulyás Gergely elmondta: szigorú beléptetési szabályok vannak érvényben a külföldről érkező sportolókra vonatkozóan, erről rendeletben is megjelent a részletes szabályozás.
A hazai sporteseményekről pedig úgy szólt:
a sportági szakszövetségek vannak döntési helyzetben a bajnokságok megszervezését illetően, ők meg tudják ítélni, melyik verseny, mérkőzés tartható meg, és melyik nem.
Szentkirályi Alexandrától kérdeztek a raktárkoncertek részletiről is. Ezzel kapcsolatban elmondta, jövő kedden lesz meg a teljes fellépői névsor, akkor fogják nyilvánosságra hozni, jelenleg a szerződések megkötése zajlik. Szavai szerint cél, hogy a zenei szakmát és az ott dolgozó háttérembereket tudják támogatni.
A koncertek olyan helyszíneken lesznek, ahol az előadásokat lehet rögzíteni, de a zártkörű események helyszíneiről még nem tudnak tájékoztatást adni, a fellépések közönség nélkül lesznek rögzítve –
jelezte a kormányszóvivő. A szerződéskötések után a kifizetések rögtön megtörténnek.