Antiszemitizmussal vádolta meg Magyarországot Michael Roth német szociáldemokrata külügyi államtitkár. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter amellett, hogy visszautasította a súlyos vádat, holnapra bekérette a minisztériumba a német nagykövetet, akit Magyar Levente miniszterhelyettes fog fogadni.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter Facebook-oldalán azt írta, hogy Michael Roth korábban
legalább nyitott volt az érvekre és a vitára, amelyet többszöri berlini és budapesti beszélgetéseink során személyesen megtapasztaltam. A tegnapi nap után mindez múltidő
- írja Gulyás, majd úgy folytatta, hogy Michael Roth szerint a Magyarországgal szemben indított 7. cikkely szerinti eljárás egyik fő oka az antiszemitizmus. Ahelyett, hogy okkal minősítenénk vulgárisan az arcátlan kijelentést, rögzítsük rideg tényszerűséggel: az EU-ban tucatnyi országgal szemben indulhatna eljárás antiszemitizmus miatt - különösen a bevándorlásbarát tagállamok közül. Magyarország azonban azon kevés ország közé tartozik, ahol a zsidó közösség békében él, a magyar zsidó kultúra virágzik, a magyar zsidó szervezetek saját véleményük szerint is irigylésre méltó helyzetben vannak nyugat-európai társaikkal szemben. Eközben Magyarországot vádolja antiszemitizmussal annak az országnak a politikusa,
ahol az elmúlt évben a nyílt utcán gyilkoltak zsidókat származásuk miatt.
A külügyi államtitkár kijelentése a 30-as évek minden valóságalapot nélkülöző német propagandáját idézi.
Michael Roth arcátlansága - különösen a német uniós elnökség alatt - a német külpolitika szégyene
- írta a miniszter.