A férfi két éven keresztül rendszeresen kérte személyesen és e-mailben a város vezetését, hogy oldják meg a problémáját.
Mivel nem történt változás az ügyben, és a szülők továbbra is előtte parkoltak le, márciusban fenyegető és becsmérlő üzeneteket küldött az egyik képviselőnek és a rendőrkapitánynak is. Később már azzal fenyegetőzött, hogy ha még egyszer a kapujába parkol valaki,
áthajt az embereken kocsival.
Áprilisban már olyan e-maileket küldött, amiben azzal fenyegetőzött, hogy ha nem fizetnek neki 10 millió forint kártérítést, akkor meg fogja ölni az egyik képviselőt.
A rendőrök elfogták a fenyegetőző férfit. Az ügyészség súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás és rendvédelmi szerv tagjának sérelmére elkövetett becsületsértés miatt emelt vádat a férfi ellen.