Nagy 2011-ben adta le "Fogyasztói csoportok az információs szupersztrádán" című szakdolgozatát. A tizenkét oldalas írás középpontjában egy fókuszcsoportos vizsgálat leírása szerepel.
A momentumos politikus tanulmányában egy kilencfős társaság fogyasztási szokásait járta körül: ez a rész önálló munkának tekinthető, a többi fejezetnél azonban már erősen felmerül a plágium gyanúja.
A Vaol ugyanis olyan részleteket talált, ahol minden jel arra utal, hogy Nagy innen-onnan összeollózta az anyagot.
Utóbbi esetében ráadásul az is látszik, hogy habár azt szinte teljes egészében Csepeli munkájából gyúrta össze a momentumos politikus, ezt csak a fejezet címénél jelezte. Pedig a szakdolgozatnak ebben a részében akad olyan oldal is, aminek
egy-két kötőszaván kívül minden Csepelitől származik, ennek ellenére Nagy Donát a lábjegyzetben sem hivatkozott az eredeti szerzőre.
Helyette inkább különböző trükköket vetett be: amikor Csepeli György "a magunk tapasztalatából ismert csoportokról" írt, úgy fogalmazott: a "magam tapasztalatára", majd folytatta az MTA doktoraként ismert szociálpszichológus szövegének jelöletlen átmásolásával.
A Vaol szerint szintén feltűnő, hogy Nagy azoknál az idézeteknél, ahol idegen nyelvi forrás található, nem a magyar nyelvű szakirodalomra, hanem az eredeti, gyakran idegen nyelvű szöveghelyre hivatkozott. Mintha az ténylegesen a saját elméleti kutatásának részét képezte volna. Arra is akadt példa, hogy a szó szerinti idézetnél a baloldali politikus nemcsak az idézet tényét, hanem magát a forrást sem tüntette fel.
Így a blog definícióját igazolhatóan a Wikipédiából vette át, ezt viszont a Momentum politikusa sehol nem jelölte.
Az is látszik, hogy a szóról szóra átvett - gyakran bekezdésnyi hosszúságú - részekben akadt, hogy csak egy-egy kifejezést cserélt másik szóra. Így a Wikipédia a blog kifejezést használja, amit Nagy kicserélt weblogra, vagy a Wikipédia "megjegyzés" fogalmát például csak a zárójeles komment szóval toldotta meg.
Nagy egyébként azzal indokolta, hogy belépett a politikába, hogy szeretne a lopás ellen tenni. "Megtetszett, hogy van egy olyan szervezet, ami az egyértelmű szétlopás ellen képes kézzelfogható dolgot tenni" - nyilatkozta egy lapinterjúban 2019 áprilisában.
Korábban is megégette magát
Nem ez az első eset, hogy kínos helyzetbe kerül a Momentum szombathelyi elnöke. Az országos sajtót is megjárta, hogy egy MTI-hírt átvéve azon élcelődött: a kormánynak arra is van ideje, hogy május 2-án megemlékezzen a népviseletről. Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője szembesítette azzal: az említett napon nem a népviselet, hanem a népképviselet 30. évfordulójára emlékeznek.