A 12 év alatti fertőzöttek száma továbbra is alacsony. A tapasztalatok továbbra is azt mutatják, hogy egy-egy intézményben, osztályban egy-két diákot regisztrálnak. Ez az arány igaz a pedagógusok esetében is
– mondta Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár.
Az Operatív Törzs jelenleg 178 óvodai csoportban (6 százalék) és 136 óvodában (5 százalék) rendelt el rendkívüli szünetet, továbbá 71 általános iskolában (3 százalék), 388 iskolai osztályban (15 százalék) és 43 általános iskolában (2 százalék) digitális tanrendet.
Hétfőtől megkezdődött a tanárok, óvodai és bölcsődei dolgozók tesztelése, a tesztelés ingyenes. Ha pozitív esetet mutatnak ki, az eljárás továbbra is a szokott módon fog zajlani, tehát adott esetben rendkívüli oktatási szünetet rendelnek majd el az intézményben. A tesztelés átfogó eredményét majd a tesztek elvégzése után fogják kibocsátani, ez egy összesített eredmény lesz – számolt be az államtitkár.
Müller Cecília országos tisztifőorvos elmondta: 3334 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki hétfőre az új koronavírus-fertőzést, ezzel 177 952 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
Meghalt 91, többségében idős, krónikus beteg, így az áldozatok száma 3891 főre emelkedett, 43 339-en pedig már meggyógyultak.
Jelenleg 7461 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 627-en vannak lélegeztetőgépen.
Az országos tisztifőorvos elmondta, már pénteken elkezdték a szociális dolgozók tesztelését, és a munkában orvostanhallgatók is részt vesznek, segítik azt. Az antigénalapú gyorsteszt elvégzése nem kellemes eljárás, de a pontos adatok megszerzése érdekében muszáj ezeket elvégezni – hívta fel a figyelmet az országos tisztifőorvos.
Amennyiben a gyorsteszt pozitivitást mutat ki az antigén szempontjából, azt úgy értékelik, hogy az adott személy koronavírus-fertőzött, így rá is érvényesek az elkülönítési szabályok. Ugyanakkor ilyen esetben a háziorvost is értesíteni kell, természetesen személyesen. A bejelentés után elkezdődik a kontaktkutatás.
Müller Cecília elmondta: olyan személyeket is elkülönítenek, akik nem mutatnak tüneteket. A célzott tesztelés célja, hogy megvizsgálják, hogy a nemzetközi tanulmányokkal összhangban Magyarországon is egy-másfél között van-e azoknak a száma, akik ugyan elkapják a vírust, de egyáltalán nem jelentkezik náluk tünet.
Müller Cecília kiemelte, hogy az oltóanyag-fejlesztés óriási mértékben zajlik a világban, 170 kutatóműhelyt tartanak számon, ahol majdnem az utolsó fázisban vannak az oltóanyagok.
Egyszerre többféle oltóanyag kerül a piacra, a hatékonynak bizonyuló vakcinák közül néhányból már decemberben elkezdik az első adagok beadását, de a jövő év első negyedévében várható, hogy Európa-szerte elkezdődhet az oltóanyag nagymértékű beadása
– mondta az országos tiszti főorvos.
Müller Cecília arról is beszámolt, hogy a tapasztalatok szerint a fővárosban a legnagyobb a kereslet az influenza elleni védőoltás iránt.
Hétfőtől kezdve este 7 óra és reggel 7 óra között ingyenesen használhatók a parkolóházak, az üzletek parkolói – mutatott rá Kiss Róbert rendőr alezredes. A rendőrség a kijárási tilalom november 11-i bevezetése óta közel tízezer emberrel szemben intézkedett, mert nyílt téren nem viselték a maszkot, vagy nem helyesen viselték azt.
Az elmúlt hétvégén hat esetben döntöttek úgy, hogy bezárnak kereskedelmi, szolgáltatási helyet, mert az nyitva volt és vendéget fogadott, klienst szolgált ki. Öt esetben pedig azért döntöttek az üzlet bezárásáról, mivel ott sem a vásárló, sem az eladó nem viselte a maszkot.
Kiss Róbert arról is beszámolt, hogy
még mindig vannak olyan vendéglátósok, akik szándékosan megszegik az előírásokat, figyelmen kívül hagyva, hogy ezzel gátolják a járvány megfékezését.
Velük szemben szigorúan fellépnek a hatóságok, tette hozzá. Jelenleg 42 071 személy tartózkodik hatósági házi karanténban, számolt be az alezredes.
Müller Cecília újságírói kérdésre válaszolva kifejtette, hogy a koronavírusban meghaltakat nem kell elhamvasztani. Ha az elhunyt még életében nyilatkozott temetése módjáról, akkor azt kell figyelembe venni. Ha nincs ilyen nyilatkozat, akkor a család dönthet a temetésről.