A férfi a felségével és a közös fiúkkal élt együtt a szendrői családi házukban. Másfél éve a kora reggeli órákban az asszony Budapestre utazott, a család ki is kísérte a buszmegállóba.
Később a két férfi a helyi boltban különféle italokat vett, amelynek a jelentős részét az apa már napközben megitta. Másnap kora hajnalban, amikor a fiú kiment a konyhába az apa megkérdezte tőle, hogy tudja-e azt, hogy az édesanyja már nem fog visszajönni hozzájuk? A fiú azt mondta, igen, és azt is hozzátette, azért mert az apja így viselkedik.
Ezután vitatkozni kezdtek, és
az apa felvette az asztalon lévő konyhakést, és azzal hasba szúrta a fiát.
A szúrás után a fiú az ágyához támolygott, majd eszméletét vesztette.
Amikor magához térve azt látta, hogy az apja az ágya szélén ül a telefonjával a kezében. Az is látta, hogy alvadt vér van a hasán.
Ekkor már nagyon erős fájdalmat érzett. Elkérte az apjától a telefont, és tárcsázta a segélyhívót.
A mentősök azonnal kórházba vitték. Akkor már életveszélyes állapotban volt, a szúrás helye és iránya alapján nagy szerencséje volt, hogy nem halt meg.
A büntetett előéletű apa ellen eljárás indult. Mint kiderült, már van egy felfüggesztett börtönbüntetése. Ha elítélik, azt is le kell ülnie.