Több helyen is esett a hó Magyarországon vasárnapról hétfőre virradóan.
Az OMSZ hivatalos közösségi oldala azt írja, hogy
a Dunántúl déli harmadát borítja ma reggel számottevőbb hóréteg, de azért van valamennyi középhegységeink csúcsain is.
A legnagyobb a hó Somogyhatvanon (11 centiméter) és Kutason (10 centiméter).
A hó mellett megérkezett a fagy is, Zabar ma reggelre már kétszámjegyű mínuszt mutatott,
itt -10,5 Celsius-fok volt.
Az oldal azt írja, hogy a következő napokban folytatódik a lehűlés, így egyre több helyen csökkenthet a hőmérséklet -10 Celsius-fok alá, sőt a hétvégén akár -20 Celsius-fok is lehet több helyen.
Korábban azt írtuk, hogy ma az ország délkeleti felén erősen felhős, vagy borult lesz az ég, és havazás, hószállingózás is kialakul - napközben inkább csak a déli, délkeleti határszélen, később északabbra is. Máshol sok napsütés valószínű.
Reggel országos fagy lesz, délután +2, +3 fok körül alakul a hőmérséklet.
Kedden a nap első felében a délkeleti tájakon még hullhat a hó, majd átmenetileg csökken északnyugat felől a felhőzet. Estétől aztán újabb felhősödés kezdődik, és északnyugaton havas eső, havazás valószínű. Reggel -5, délután +2°C körüli értékek valószínűek.