A kocsi lehúzott ablakán át rángatta meg a nő haját, és betörte a szélvédőjét egy férfi Nemtiben - kép

bátonyterenye
szélvédő
Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Egy nő tett bejelentést a rendőrségre csütörtökön 20 óra 30 perckor arról, hogy testvérét Nemtiben, az utcán egy ismeretlen férfi ököllel az arcán megütötte. Ezt követően a nő haját

a kocsija nyitott ablakán át megrángatta, a jármű szélvédőjére több alkalommal ráütött, amely ennek következtében berepedt.

A rendőrök elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 58 éves helyi lakost, akit a Bátonyterenyei Rendőrkapitányságra előállítottak és garázdaság vétség megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgattak ki.

A betört szélvédő Forrás: police.hu

Egy másik hasonló esetről is ír a Police.hu: Augusztus 9-én este 8 órakörül Püspökladányban egy helyi férfi vitába keveredett egy nővel az utcán. A férfit a vita után

letépte egy parkoló autó rendszámtábláját, és a kezében lévő fadarabbal többször ráütött az autóra.

Az autónak berepedt a szélvédője Forrás: police.hu

Az autónak ettől betört az egyik lámpája és többek között berepedt a szélvédője. Miután valaki hívta a rendőröket, azonnal a helyszínre mentek, ahol elfogták a 36 éves püspökladányi férfit, és

bevitték a kapitányságra, ahol garázdaság és rongálás miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

Az autó egyik hátsó lámpája is betört Forrás: police.hu

Ennek során a férfi beismerő vallomást tett. A Püspökladányi Rendőrkapitányság a nyomozást most lezárta, a keletkezett iratokat pedig átadták az ügyészségnek.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!