Idegméreggel öli a kutyákat egy ismeretlen állatkínzó Pécelen

kutya
A kutyák számára a csokoládé halálos méreggé válhat
Vágólapra másolva!
Kolbászba rejtett csavarral, idegméreggel öli a kutyákat egy ismeretlen elkövető Pécelen. A helyiek összefogtak, hogy elkapják a tettest: kamerákat akarnak felszerelni a házakra és folyamatosan figyelnek.
Vágólapra másolva!

Egy rejtélyes állatkínzó borozolja a kedélyeket Pécelen, az ismeretlen elkövető több kutyát megmérgezett - számol be az esetről a Blikk. A helyi kutyatulajdonosok most összefogtak: kamerákat szerelnek fel a házakra, folyamatosan figyelnek, és van, aki az udavarára kennelt épít.

Idegmérget rejtett a kolbászba

Madarász Veronika a Blikknek azt mondta, hogy a szomszédjuk ertjébe csütörtökön,

fényes nappal dobtak be egy kolbászdarabot,

amibe egy csavart rejtettek. Szerencsére ezt még időben észrevették, így a kutya nem ette meg.

Veronikáék tacskója, Picúr azonban sajnos nem volt ilyen szerencsés, a kutyát a múlt héten mérgezték meg, feltehetően ugyanezzel a módszerrel.

– Egyre rosszabbul lett, kihűlt, alig tudott megmozdulni, a teste rángatózott, mintha epilepsziás rohama lenne – mondta a nő a lapnak. Az állatorvos számára a tünetek egyértelműek voltak: idegméreg került az állat szervezetébe. A nőnek még kutyája van, a lap szerint most összefogtak a helyiek, hogy elkapják az elkövetőt.

Éjjel-nappal figyelik a környéket

– Kamerákat szeretnénk felszerelni, valaki hátsó kenneleket kezdett el építeni, bár ez hosszú távon a kutyák szempontjából nem túl jó megoldás. Emellett éjjel-nappal figyeljük a környéket – mondta Veronika.

Kolábszba rejtett csavarral, méreggel ölt meg több kutyát egy ismeretlen (illusztráció) Forrás: Flickr / hannah k

Az ügy Torma Gábor péceli képviselőhöz is eljutott, aki azt írta a közösségi-oldalán, hogy

A Blikk az ügyben megkereste a Pest megyei Rendőr-főkapitányságot is, de lapzártáig nem érkezett válasz.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!