Mutatjuk, hogyan semmisült meg a történelmi Magyarország

Az Országház Könyvkiadó legújabb művében azt a folyamatot mutatja be több tanulmányon keresztül, amikor Magyarországon meglazultak és elpattantak azok a szálak, amelyek a dualizmus korában, de még az első világháború alatt is kohéziót biztosítottak a nemzetnek, s melynek eredményeként 1919-ben az ország a folyamatos bomlás, szétesés állapotába jutott.

A tanulmánykötet az Országház főrendiházi üléstermében 2019 novemberében megrendezett történettudományi konferencia előadásainak szerkesztett változatát tartalmazza. A tudományos tanácskozás a „Sorsfordító évek" konferenciasorozat második rendezvényeként azzal a céllal került megrendezésre, hogy az események 100. évfordulóján 1918 őszétől 1919 végéig nyomon kövesse azt a politikai, társadalmi folyamatot, amelynek eredményeként Magyarországon meglazultak és elpattantak azok a szálak, amelyek a dualizmus korában, de még az első világháború alatt is kohéziót biztosítottak a nemzetnek, s melynek eredményeként 1919-ben az ország a folyamatos bomlás, szétesés állapotába jutott.

A rendezvényen a korszakot s az eseményeket kutató történészek ennek a szétesési folyamatnak a kiváltó okait, lefolyását, nemzetközi hátterét és belső ellentmondásait elemezték. A konferencia előadói és egyben a kötet szerzői: Anka László, ifj. Bertényi Iván, B. Müller Tamás, Bödők Gergely, Csorba György, Gali Máté, Hamerli Petra, Hatos Pál, Horváth Csaba, Ligeti Dávid, Nánay Mihály és Perczel Olivér. A kiadványt Hermann Róbert és Ligeti Dávid szerkesztette.

Elmaradt a méltányos béke

Ifj. Bertényi Iván, a bécsi Collegium Hungaricum tudományos igazgatóhelyettesének tanulmánya összehasonlította a két legnagyobb vesztes: Magyarország és Németország helyzetét. Emlékeztetett arra, hogy a háború hosszú ideig döntetlenre állt, csak Oroszország kilépésével és az USA belépésével változtak meg az erőviszonyok az antant javára.

Németország reménykedett a méltányos békében, amit Wilson amerikai elnök ígért, hasonlóan reménykedett Károlyi is, csak az utóbbi nem vette figyelembe, hogy míg az amerikaiak és a németek között több jegyzékváltás is történt, vele pedig nem.

Németországban centrista kormány alakult, Magyarországtól viszont elvárta volna az antant a baloldali veszély elleni fellépést.

Méltányos béke nem volt egyik oldalon sem a történész szerint, hiszen a németek a breszt-litovszki békében olyan kemény feltételeket szabtak, hogy Oroszország mindent elvesztett, amit még Nagy Péter szerzett, a másik oldalon pedig Clemenceau vallotta, hogy a legszörnyűbb számlát ki kell egyenlíteni, mert ezt várják a hadiözvegyek és árvák. Tehát a békerendszer nem tudott megnyugvást és stabilitást hozni a kontinensnek.

Anka László, a VERITAS tudományos munkatársa a magyar belpolitikai viszonyokat elemezte. Hogy gyökeresen más világ jön, azt érezték az ország vezetői már a háború derekán. Új minisztériumok alakultak, és 1918 kora őszétől már egymást érték a kibontakozási programok, amelyekről az 1848-as és a 67-es erők még mindig nem tudtak megegyezni. Vitájukat az oldotta meg, hogy Ausztriában megbukott a dualista rendszer. Az új helyzetre nem volt válasz, nem volt olyan elképzelés, amely egyben tarthatta volna a történelmi Magyarországot. Így ért véget 1918 októbere.

Forrás: Országház Könyvkiadó

Még a temetésen sem vették le a kalapot

Hatos Pál, a Kaposvári Egyetem rektora a kiadványban Károlyi Mihályról nem a szokásos két szélsőséges kép valamelyikét festette, vagyis sem a demokrácia bajnokát, sem a magyarság elvetemült ellenségét. A történész szerint Tisza meggyilkolása bizonyosan nem Károlyi megrendelésére történt, de a bűnösök felkutatását nem merte vállalni, mert akkor szembefordultak volna vele a szocdemek, akiknek akkor a legerősebb támogatottságuk volt a tömegek részéről. Ugyanakkor szó szerint ők az utcáról kerültek a politikába, hozva annak „jogérzékét".

Jellemző a tömeghangulatra, hogy Tisza temetésén a parasztok nem vették le kalapjukat, és nem engedték a harangokat megszólaltatni. Ilyen körülmények ellenére is Károlyiban az antant ugyanúgy a grófot látta, mint Andrássyban, és azt a nemzetiségi politikát, amit Jászival kidolgozott, csupán színjátéknak tekintették. Károlyit belgrádi tárgyalásai szembesítették az ország feldarabolásával. Teljesen lefagyott. Nem írta alá, de nem is merte itthon kihirdetni.

A köztársaság kikiáltása nem valami új kezdete volt, hanem búcsúelőadás. Károlyi egyetlen ígéretét sem tudta beváltani, minisztereit hetente cserélte, csak bénultan sodródott.

A szocialisták radikalizálódtak, de még ők sem tudták, hogy Moszkvában már útra készen állnak Kun Béláék.

A Vix-jegyzék elolvasása után nem látott más lehetőséget, mint Wilsonról Leninre váltani, amivel egyetértett a pesti utca, mely azt hirdette, hogy nekünk a nyugat nem adott semmit, csak elvett. A megváltást keletről várták.

Olaszország lehetett volna a kitörési pont

A munkásmozgalomról, mint politikai alternatíváról Horváth Csaba történész írt, számadatokkal, táblázatokkal mutatva be, hogyan nőtt a háború idején évről évre a szakszervezetekbe vetett bizalom, a baloldal társadalmi bázisa. A munkásságot a polgárság helyébe akarták emelni, és ennek érdekében a bolsevistákkal is kiegyeztek. Garami a szocdemek kilépését javasolta, és azt, hogy kívülről támogassák a polgári kormányt. Ezt elvetették a hatalom akarása miatt, s ezzel elvesztették az esélyét annak, hogy a szociáldemokraták összehangolják programjukat a demokratikus átalakulással, s ez magyarországi történetükre mindvégig rányomta bélyegét.

A Tanácsköztársaság kikiáltása után a nyugati diplomaták közül csak az olaszok maradtak Budapesten. Hamerli Petra, a Pécsi Tudományegyetem tanársegéde írt a kommunista kormány nemzetközi kapcsolatairól és megítéléséről. Az antant úgy látta, hogy a románok türelmetlen előrenyomulás váltotta ki a kommunista hatalomátvételt. Kun Béla tárgyalást kezdeményezett az antanttal, jegyzékét Borghese herceg továbbította, aki úgy látta, hogy a magyar hangulat ellenséges az angolok és a franciák iránt a területi kérdés miatt, de az olaszokkal és az amerikaiakkal nem. Smuts tábornok érkezett tárgyalni, de eredménytelenül távozott.

Az olaszok maradtak, jóllehet ugyanúgy elítélték a Tanácsköztársaságot, de nem tartották hosszú életűnek, és az utána következő magyar vezetésben szövetségest láttak Jugoszláviával szemben, amellyel az olaszoknak voltak területi vitáik.

Az antant magyarországi képviselete vezetőjének, Romanelli ezredesnek a nevét hálával őrzi a magyarság, mert ő mentette meg a Ludovika halálra ítélt tisztjeinek életét. Sokat tett azért is, hogy a bolsevista hatalom bukását követően békében történjen a Peidl-kormány hatalomátvétele. Majd a rövid életű Friedrich-kormány után elkezdődött a negyedszázados Horthy-korszak.