A fokozódó járványhelyzet ellenére is történelmi előrelépés valósul meg a magyar egészségügyben

KÁSLER Miklós
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.
Vágólapra másolva!
A fokozódó járványhelyzet ellenére is történelmi előrelépés valósul meg a magyar egészségügyben; ennek keretében jelentősen emelkednek az orvosi és szakdolgozói bérek, kivezetésre kerül a hálapénz, valamint különválik a magán- és az állami ellátás - olvasható az emberi erőforrások miniszterének szerdán közzétett Facebook-bejegyzésében.
Vágólapra másolva!

Kásler Miklós kiemelte, az egészségügyben dolgozók, akik már lassan egy esztendeje küzdenek a frontvonalban a koronavírus-fertőzött betegekért, továbbra is példaértékűen helytállnak. Ugyanakkor - teszi hozzá - számukra is csak az emberek nagyarányú átoltottsága hozhat valódi enyhülést a kimerítő szellemi és fizikai terhelésben.

Mint írta,

Magyarországon az utóbbi hetekben kedvezően alakuló oltási hajlandósággal együtt kedvezően alakult a beoltottak száma és aránya is.

– Ez rendkívül fontos, hiszen minden egyes beadott oltással életet mentünk, az ellátórendszert és az egészségügyi dolgozókat pedig tehermentesítjük – írta a miniszter bejegyzésében.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!