A megalapozott gyanú szerint szeptember 23-án 14 óra 45 perc körül Tatabánya egyik buszmegállójában
egy férfi kiabálni kezdett egy emberrel, majd egy késsel hason szúrta.
A támadásban akár életveszélyesen is megsérülhetett volna az áldozat, aki túlélte az esetet.
Az alkalmi munkából élő, csavargó életmódot folytató férfivel szemben tavaly már indult eljárás testi sértés miatt, nem is egyszer. Két ügyben is gyanúsítottá vált.
Legutóbb Tatabánya egyik játszóterén egy délután combon és a vádlin szúrt valakit.
Az ügyészség indítványával egyezően a járásbíróság nyomozási bírája szeptember 25-én elrendelte a késelő letartóztatását.
Most azt kezdeményezték, hogy három hónappal hosszabbítsák meg ezt,
tekintettel arra, hogy a férfival szemben továbbra is fennáll a bűnismétlés, a szökés, elrejtőzés veszélye, meg annak a veszélye, hogy ha szabadon védekezhetne, veszélyeztetné a bizonyítást, különösen a kihallgatandó tanúkat befolyásolná.
A Tatabányai Járásbíróság nyomozási bírája az ügyészi indítványnak helyt adott és a gyanúsított letartóztatását három hónappal, június 25-éig meghosszabbította - írta a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség Origónak küldött levelében.