A 16 éves fiú és a 20 éves férfi már korábbról ismerték egymást, egy éve rossz viszonyban voltak egymással. Tavaly júliusban, az egyik este mindketten egy sörözőben voltak Miskolc belvárosában.
A részeg fiú kötekedni kezdett a férfival, később pedig kölcsönösen verekedni hívták egymást.
A kocsma előtt egymással szemben álltak, majd ütögetni kezdtek egymás felé. Többen is köréjük csoportosultak, és megpróbálták szétválasztani őket, az egyik járókelő közéjük állt, de őt a fiú ellökdöste onnan.
Mások próbálták elhúzni, de ez sem sikerült, mire a korábban közéjük álló személy a derekánál fogva felkapta és arrébb vitte.
A férfit is megpróbálták lefogni, de őt sem sikerült, az egyik próbálkozót megütötte a fején és a tarkóján.
A fiúnak is sikerült kiszabadítania magát, és megint szembekerült a férfival. Ököllel ütni kezdték egymást.
A verekedésben a fiú többször a földre került, úgy kellett felsegíteni. A verekedésnek akkor lett vége, amikor a férfi visszament a kocsmába.
A verekedéstől a fiúnak 8 napom belül gyógyuló, horzsolásos sérülései lettek, míg a férfinak nem lett baja. Egyikük sem tett feljelentést.
Az ügyészség garázdaság miatt emelt vádat ellenük, azt javasolják, hogy a bíróság bocsássa próbára a fiút és rendeljen ki mellé pártfogót, a férfit pedig ítélje pénzbüntetésre.