Március 15. a külhoni magyarok számára a magyarsághoz tartozás ünnepe

Andrási Attila színházigazgató és rendező. 20200624 Budapest Foto Bach Máte Magyar Nemzet

Andrási Attila, a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház rendezője a Life.hu-nak nyilatkozva elmondta, hogy mit jelentett és jelent a Szerbiához csatolt délvidéki magyaroknak március 15-e, hogyan hamisították meg a kommunista ideológusok '48 történéseit, és milyen üzenetei vannak ma nemzetünk számára az 1848-49-es szabadságharcnak.

Andrási Attila hangsúlyozta, hogy március 15. a Magyarországtól elszakított magyaroknak mindig is a magyarsághoz tartozás ünnepe volt, tüntetés a magyarságukért:

ugyan elszakítva éltünk, de akkor még magyar többségű területen. Szabadkán én gyakorlatilag csak az oktatási intézményekben jöttem rá, hogy nem Magyarországhoz tartozunk.

Andrási Attila Fotó: Magyar Nemzet/Bach Máté

Majd arról beszélt, hogy

a szabadkai óvodában megpróbáltak belőlük „jugoszláv embert" nevelni, és e folyamat sikeressége érdekében egyfolytában szidták, fasisztázták és ellenségnek állították be a gyermekeknek a magyarokat.

A magyarság ellen neveltek minket, ráadásul magyar óvónők a magyar óvodában. Nyilván minden óvodában ez volt az irány, de ehhez meg kellett találni a megfelelő embereket. Amikor a szüleim erre rájöttek, másnap már nem mentem óvodába. Kivettek onnan

– mondta Andrási Attila.

Az iskolai oktatással kapcsolatosan a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház rendezője kiemelte:

az iskolában délszláv szájízű történelmet tanítottak nekünk, de a jobb érzésű tanárok suba alatt elmondták, hogy a tananyagban lévőkhöz képest mi a valóság, s megtanították az igazi magyar történelmet is.

Voltak azonban a tantestületben olyanok, akik meghajoltak a jugoszláv állameszme előtt.
Andrási Attila ennek a folyamatnak úgy állt ellen, hogy

magyar történelmi tematikájú könyveket vitt be iskolájába,

amivel a tanárai szemében nem lett túl népszerű, amikor pedig verselni kellett, ő mindig a Nemzeti dalt akarta elszavalni, kihangsúlyozva:

az elszakított területeken egy vers van: a Talpra, magyar.

Az 1848-as szabadságharccal kapcsolatosan elmondta, azért különösen fontos számára, mert a magyarság történelmi szerepre ébredését jelenti. Majd így folytatta:

a szabadságharcot azonban rendkívüli fontossága ellenére mégis óvatosan kell kezelnünk, mert a baloldali ideológia az elmúlt évtizedekben erőteljesen kisajátította, ráadásul igen furán közelítik meg.

A Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház rendezője felidézte: van egy kommunista történész, Mód Aladár, akinek a 400 év küzdelem a magyar függetlenségért című könyve úgy mutatja be a magyar-osztrák viszonyt, mintha a magyarság négy évszázados folytonos küzdelemben, szabadságharcban állt volna a Habsburgokkal, az osztrákokkal szemben, és ő ezzel a nézőponttal komoly vitában áll.

Ezzel a fekete-fehér nézettel szakítani kell, mert bár nyilvánvaló, hogy például '48 kétségkívül alkotmányos és függetlenségi küzdelem volt, ám az is igaz, hogy Kossuth V. Ferdinánd nevében hívta csatasorba a magyarságot, legalábbis kezdetben

– fűzte hozzá.

Andrási Attila végezetül arról beszélt: az 1848-as tagadhatatlan teljesítmények ellenére rá kellett ébrednünk, hogy a magyar szabadság csupán európai összefüggésekben vívható ki. Láthattuk, hogy önállóan nem vagyunk elegek a hosszú távú eredmények eléréséhez és megőrzéséhez, hanem ehhez szövetségesek kellenek:

a '48-as kép, ami csak a magyarságról szól, és elfeledi, hogy például osztrákok és lengyelek is harcoltak a magyar oldalon, éppen ezért hamis. Kossuthék is keresték, hogy kivel tudnak összefogni a polgárosodási folyamat és a szabadság elérése érdekében.

A Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház rendezőjével a Life által készített interjú teljes egészében itt olvasható el.