Meghalt Murányi Marcell
![Murányi Marcell mesterkurzus SZEMÉLY FOGLALKOZÁS újságíró FOTÓ KÉPKIVÁGÁS laza arckép, portré CSELEKVÉS SZELLEMI TEVÉKENYSÉGGEL KAPCSOLATOS beszél MOZGÁSSAL KAPCSOLATOS gesztikulál Budapest, 2008. március 29.
Murányi Marcell, a Blikk című napilap főszerk](https://cdn.origo.hu/2023/12/LgMXTx1VrKFOGQWssB-qZZF75V0j46waO5Z3a3zT9eE/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiYjViN2IxOGViNTQwZmU4NDQ4MTRmOTNkMDc5MDEz.webp)
Murányi Marcell - újságíró szülei pályáját követve - csaknem két és fél évtizedet töltött el a sajtóban. Munkatársa, rovatvezetője, majd szerkesztője volt a Mai Napnak, amelyet - 2001-es újraindítása után - főszerkesztőként jegyzett. Később a Vasárnapi Blikk szerkesztője, majd a Blikk főszerkesztő-helyettese lett.
Nyolc éven át, 2006-tól 2014-ig főszerkesztőként irányította a legnagyobb példányszámú napilapot, a Blikket. A Ringier és az Axel Springer fúziójakor, a Mediaworks megalakulásakor a Népszabadság főszerkesztője lett, amelyet szűk egy évig, 2015 májusáig vezetett.
Murányi Marcell több könyvet is írt, az utolsó kettő: a "Szex, celebek, politikusok - 3000 őrült nap a Blikk élén" 2014-ben, az "Apám, ez itt Horthy!" 2016-ban jelent meg.
Médiakarrierje után Murányi Marcell kommunikációs tanácsadóként dolgozott, továbbá termékfejlesztéssel és stratégiai tanácsadással is foglalkozott. Az elmúlt időszakban a Zuglói Információs és Médiacsoport Kft. ügyvezetője, valamint a zuglói polgármester főtanácsadója volt.
Murányi Marcell 35 évig volt nős, feleségével négy gyermeket neveltek - áll a család tájékoztatásában.