Nem volt pénze a születésnapi bulira, betört a szomszéd házba

sorotzatbetörő elfogás Ócsa
Vágólapra másolva!
Nem volt pénze a születésnapi ünnepségére, ezért betört a szomszéd házba egy ócsai férfi. Miután elfogták az is kiderült, hogy nem ez volt az első ilyen esete.
Vágólapra másolva!

Tavaly szeptemberben járt hívatlan látogató egy gyáli lakásban, a betörést a hazatérő tulajdonos fedezte fel. Pénzes borítékja hiányzott, benne 150 ezer forint és 400 euró. A rendőrök rövid idő alatt azonosították a tettest, ám

a 44 éves ócsai férfit hiába keresték ismert tartózkodási helyein

- írja a police.hu. A közelmény szerint a férfit végül idén február 25-én fogta el a tápióbicskei körzeti megbízott az ellene kiadott elfogatóparancs alapján.

Ahogy a tényfeltáró vallomásából kiderült, a férfi éppen a születésnapját ünnepelte volna, de nem volt miből, ezért átlépett a kerítésen, benyomott egy bukóablakot és a házban talált, pénzzel teli borítékot zsebébe dugva, körülbelül 10 perccel később elmenekült.

Nem válogatott a célpontok között

A folytatólagos kihallgatásán azonban további, 2020 augusztusától elkövetett betöréseit kezdte sorolni a nyomozóknak, ez alapján pedig három ócsai, három fővárosi bűncselekménnyel bővült gyanúsítása. Mint kiderült a férfi nem válogatott a célpontok között, melyek között akadt közért, lakás és ruhabolt is. Innen pedig

vitte, amit talált:

pénzt, ékszereket, fényképezőgépet, édességeket és szeszes italokat.

Forrás: police.hu/Sagyibó Melinda

Az értékeken túladott, a pénzt pedig felélte, munkanélküliként így biztosította megélhetését.

– Az azóta letartóztatott férfi ellen lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt a Dabasi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le a további eljárást – írják.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!