Horváth Csaba baloldali polgármester álhíreket terjesztett, de lebukott

KARÁCSONY Gergely; HORVÁTH Csaba
Budapest, 2019. február 3. A baloldali pártok, az MSZP, a Demokratikus Koalíció (DK), a Párbeszéd és a Szolidaritás fővárosi előválasztásának győztese, Karácsony Gergely, a Párbeszéd főpolgármester-jelöltje (b) és Horváth Csaba, az MSZP főpolgármester-jelöltje (j) a Villányi úti Konferenciaközpontban tartott sajtótájékoztatón 2019. február 3-án. Karácsony Gergely 27 598, Horváth Csaba 6535 szavazatot kapott. MTI/Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
A zuglói önkormányzat 3,7 milliárd forint tartalékot hozott át a múlt évről idénre, Horváth Csaba szocialista polgármester mégis tízmilliárd forintos kivéreztetésről beszél. A Fidesz szerint a baloldali koalíció megtéveszti a zuglóiakat.
Vágólapra másolva!

A közelmúltban Horváth Csaba, Zugló szocialista polgármestere az önkormányzat honlapján megjelent pr-interjúban arról beszélt, hogy tavaly 5 milliárd, idén pedig 7 milliárd forint bevételkiesése van az önkormányzatnak a kormányzati elvonások és a kompenzáció hiánya miatt. A kijelentés hamissága már az elején kiderül, hiszen az önkormányzatok bevételkiesésének kompenzációjáról még tárgyalnak, tehát ezt hiányolni majd akkor lehet, ha Zugló tényleg egy fillért sem kap, ami azért nem valószínű - írta a Mandiner.

A helyi ellenzéki képviselők adatigénylésére kénytelen-kelletlen kiadták a 7 milliárdos bevételkiesést részletező listát.

Forrás: Mandiner.hu

Amint a listában látható, különös módszerrel számolták ki Horváthék az iparűzési adóból várt bevételek csökkenését. Érdekes módon külön tételként szerepel az iparűzési adó csökkenése és kiesése. Eszerint amellett, hogy a kormány elengedte a kkv-k iparűzési adóját, egyébként is komoly visszaesést vetítettek előre.

A kormányt hibáztatni azért, hogy ideiglenesen felfüggesztette a válsággal küzdő kis- és középvállalkozások adókötelezettségét, önmagában is vitatható támadás, de a járvány miatt várhatóan egyébként is bekövetkező 900 milliós (!) csökkenést is az ország vezetésének nyakába varrni, egyszerűen hazugság. Ugyanez igaz az idegenforgalmi adóból bejövő összegek visszaesésére is.

Elképesztő álhír jelent meg a kerületi lapban

Zugló a baloldali vezetésű önkormányzatok igazi állatorvosi lova, minden betegség megtalálható abban a hazugságkampányban, amely az érintett önkormányzatokra jellemző – mondta a Magyar Hírlapnak Borbély Ádám, Budapest XIV. kerületének fideszes önkormányzati képviselője. Hozzátette:

„A zuglói baloldal hazug és gyűlöletkeltő hecckampánya újabb szintre süllyedt. Először hétmilliárdos forráselvonással plakátolták tele a kerületet. Újabban a polgármester már tízmilliárdos összegről beszél. A trükk egyszerű: miközben a zuglóiakat megvezetik és a kormány ellen hergelik, addig helyben bármit megtehetnek. A tavalyi huszonkilencmilliárdos költségvetésről az idei eleve harmincnégymilliárdról indul, tehát az egész egy nagy hazugság, fake news" – fogalmazott közösségimédia-bejegyzésében a fideszes képviselő.

Várnai László független önkormányzati képviselő Zugló közelmúltban elfogadott költségvetése kapcsán blogján megállapította: erre az évre 40,8 milliárdos főösszeggel fogadták el. Hogyan lehetséges – tette fel a kérdést Várnai –, hogy amikor az ellenzék pártjai elvonásokról beszélnek, akkor a szokásosnál nyolcmilliárd forinttal magasabb összeget terveznek? Szerinte úgy, hogy

Horváth Csaba egy elképesztő hazugsággal bukott le Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Szajna-partot álmodtak Zuglóba

Időközben az is kiderült, hogy a kerületben 120 millió forintért újítanak fel egy miniparkot. A Metropol cikkéből kiderült, hogy az önkormányzat idei évi gazdasági programjában is szerepel a felújítás: Szajna-parti életérzés a Varsó utcában címmel. A tervben szerepel egy ottani üzlethelység felújítása is. A felújított üzlethelységbe egy francia cukrászat költözik. Az érintett kft. az interneten is fellelhető bérleti szerződés szerint a 102 négyzetméteres üzlethelyiséget havi 193 ezer forint plusz áfáért bérli majd. Összehasonlításképpen a Thököly 150-hez közel eső, Róna utcában például egy 118 négyzetméteres, felújítandó üzlethelyiséget pályáztat a Zuglói Zrt. 260 ezer forint plusz áfa bérleti díjon.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!