Egy baleset után derült ki, hogy a férfinak hamisak a papírjai és körözik is

Vágólapra másolva!
Egy baleset miatt intézkedetek a rendőrök kedden Szentendrén, ekkor derült ki, hogy az egyik sofőrnek hamisak a papírjai és körözést adtak ki ellene.
Vágólapra másolva!

Egy anyagi káros balesetnél intézkedtek a járőrök április 6-án reggel Szentendrén, a 11-es úton - írja a police.hu. A rendőrség közleménye szerint a baleset egyik részesénél nem volt jogosítvány. A rendőrök a külföldön kiállított személyi igazolványa alapján ellenőrizték a fényképes nyilvántartási rendszerben, ahol azonnal szembe tűnt,

a kép nem egyezik a velük szemben álló férfivel.

A rendőrök a férfit előállították a rendőrkapitányságra, ahol B. István beismerte, valótlan adatokkal igazolta magát. Azt is elmondta, hogy 13 évig Svédországban élt, ahol más névvel és személyi adatokkal készíttette el az igazoltatás során átadott közokiratot.

Bevonták a jogosítványát és körözés is volt ellene

Az intézkedés során az is kiderült, hogy a férfi jogosítványát évekkel ezelőtt bevonták ittas vezetés gyanúja miatt, illetve hogy

a Fővárosi Törvényszék európai elfogató parancsot bocsátott ki ellene.

– A szentendrei rendőrök az 51 éves B. Istvánt közokirat-hamisítás bűntette miatt hallgatták ki gyanúsítottként, valamint a rablás bűntette, személyi szabadság megsértésének bűntette és jármű önkényes elvételének bűntette miatt kiszabott, összesen 4 év 4 hónap jogerős büntetésének megkezdése miatt a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetbe kísérték – írják.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!