Érdekes látni a kínai Fudan Egyetem budapesti kampusza kapcsán a magyarországi baloldal hülyeségvezérelt epeömléseit, hőbörgéseit. A kritikák lényege talán úgy összegezhető, hogy a terv rossz, "mert kínai és mert kommunista
- írta Szánthó Miklós a Fudan Egyetemmel kapcsolatos baloldali támadásokra reagálva a Facebookon.
A posztban felteszi a kérdést, hogy tényleg azok "félnek" attól, hogy a marxizmus-leninizmus beteszi lábát az országba, akiknek a lába pár évtizede maga volt az "emberarcú szocializmus", vagy ma is egy koalícióban ücsörögnek a Magyar Szocialista Munkáspárt jogutódjával?
Az Alapjogokért Központ igazgatója többek között arra is rákérdez, hogy
tényleg azok lettek egyszerre "kínai-ellenesek" (a műveltebb úgy mondja: 'sinofóbok') és jönnek azzal, hogy minden rossz, ami Kínából jön, akik úton-útfélen elítélik a rasszizmus minden formáját?
"Tényleg azok sivalkodnak most azon, hogy egy világvezető kínai egyetem igyekszik Budapestre (meg azon, hogy a költségvetés 1500-2000 milliárd forintot fog felsőoktatásra fordítani vagy hogy magyar egyetemek az állami kontroll alól magánalapítványi formába szerveződnek, óriási vagyont kapva a működéshez), akik folyamatosan arról beszélnek, hogy mennyire fontos a felsőoktatás és annak pluszfinanszírozása?" - kérdezi Szánthó Miklós.
És tényleg az a baloldal prüszköl, melynek régi-új vezetője, Gyurcsány Ferenc ezerrel tepert Kínánál, mikor miniszterelnök volt, és olyanokat mondott, hogy "nagyon pártolnám a két ország közti felsőoktatási együttműködés erősítését. Alig lehet lemérni annak a hatását, hogy ha egy országban nagyon sok olyan szakember van, aki egy másik ország egyetemén végzett. Szeretném megsokszorozni a jelenlegi ösztöndíjprogram alapján évente Magyarországon tanuló bő tucatnyi kínai diák számát". Most tényleg?!
- fejezte be a posztot Szánthó Miklós.