A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
3
Ezüstérem
2
Bronzérem
2

11 millió forintnyi drogot foglaltak le a rendőrök - videó

drog elfogás Budapest
Vágólapra másolva!
Két rajtaütés során összesen 11 millió forint értékű kábítószert foglaltak le a rendőrök a múlt héten Budapesten.
Vágólapra másolva!

Budapesten, a Mogyoródi úton állítottak meg a rendőrök egy autóst április 29-én - olvasható a Police.hu oldalon. A rendőrség közleménye szerint miután a sofőr, E. Dávid adatait ellenőrizték, az autót is átvizsgálták, aminek során 88,72 gramm marihuánát és 117,48 gramm amfetamint találtak.

Kiderült az is, hogy a férfi a kábítószert feltehetően a XIV. kerületben lakó B. Gábortól vásárolta.

Rengeteg kábítószergyanús anyagot találtak

– Amikor a nyomozók a díler lakása felé tartottak, feltűnt nekik egy gyanúsan viselkedő férfi, aki éppen távozott a házból. A rendőrök megállították és igazoltatták V. Balázst, akinél 23,5 gramm kábítószergyanús anyagot találtak – írják.

A lakásban a nyomozók a Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársaival elfogták B. Gábort is. A nyomozók a kutatás során rengeteg kábítószergyanús anyagra bukkantak:

  • lefoglaltak 625 gramm barna színű tablettát,
  • 2745 gramm marihuánát,
  • összesen 2169,32 gramm zselé állagú anyagot,
  • összesen 236,69 gramm kokaint,
  • illetve a kábítószer adagolásához használt présgépet, mérleget, zacskókat és 300 ezer forintot is.

A nyomozók a 30 éves E. Dávidot jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklása bűntett megalapozott gyanúja, a 35 éves V. Balázst kábítószer birtoklása bűntett, a szintén 35 éves B. Gábort pedig jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

B. Gábort őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatására, amit a bíróság május 2-án elrendelt.

Egy szatyor fűvel menekült

Másnap, április 30-án szintén Budapesten, a XX. kerületben fogtak el két feltételezett kábítószer-kereskedőt.

Egyikük egy szatyor marihuánával akart elmenekülni a rendőrök elől.

A BRFK Felderítő Főosztály nyomozói elfogták a 25 éves F. Krisztiánt, aki 391 gramm marihuánától próbált megszabadulni futás közben úgy, hogy a szatyrot egy udvarra dobta.

– A fővárosi nyomozók ezután a lakást is ellenőrizték. Ott elfogták a 40 éves P. Krisztiánt, és lefoglaltak 820 gramm fehér port, ami az előzetes szakértői vélemény alapján amfetamin, továbbá a kábítószer porciózásához használt mérleget, zacskókat, valamint a fogyasztáshoz használt őrlőket, fecskendőt – olvasható a rendőrségi közleményben.

Mindkét férfit kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, őrizetbe vették őket, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!