Egy szolnoki ruhásszekrényből került elő a kelta vaskés - kép

kelta kés lopás
Vágólapra másolva!
Egy 750 000 forint értékű, kelta vaskést rejtegetett a ruhásszekrényében egy szolnoki férfi. M. Viktornak és társának orgazdaság miatt kell felelnie.
Vágólapra másolva!

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Pécsi Osztálya jogtalan elsajátítás vétség gyanúja miatt indított eljárást B. József és M. Viktor ellen.

– A nyomozók augusztus 6-án átkutatták B. József szolnoki lakóhelyét, és egy ruhásszekrényben egy vasból készített kést találtak. Az ügyben kirendelt igazságügyi szakértő megállapította, hogy a lefoglalt kés régészeti leletnek minősül, az egy gyűrűs markolatvéggel ellátott, díszített, vaskori, kelta vas vágókés – írja a Police.hu.

A ruhásszekrényből került elő a kelta vaskés Forrás: police.hu

A közlemény szerint a kés egyértelműen a védett kulturális javak körébe, azon belül pedig a régészeti leletek körébe tartozik és az időszámításunk előtti II-III. századból származik, amelynek

értéke, a megfelelő elhelyezés költségeit is figyelembe véve, 750 000 forint.

A leletet az állagának megóvása érdekében december 1-jén átadták a Magyar Nemzeti Múzeumnak.

A kelta kést B. József M. Viktortól vásárolta. Mint ahogy az a nyomozás során kiderült, mindkét férfi kifejezetten anyagi haszonszerzés céljából szerezte meg a ritka régészeti leletet, ezért

orgazdaság bűntett elkövetése miatt felelhetnek majd.

Az ügyet a KR NNI 2021. május 7-én vádemelési javaslattal küldte meg a Pécsi Járási Ügyészségnek.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!