A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
3
Ezüstérem
2
Bronzérem
2

Budapesten árult heroinit két férfi

Vágólapra másolva!
Vádat emelt az ügyészség két budapesti férfi ellen, akik heroint árultak az egyik áruház parkolójában. A vevők telefonon adták le a rendelést.
Vágólapra másolva!

A 42 és 43 éves férfiak 2018 novemberétől egészen elfogásukig, vagyis 2019 márciusáig heroint árultak a fővárosban.

A kábítószert a III., valamint a XIV. kerületi otthonaikban tartották. Az utóbbiban, a lakás környékén adták el a heroint a vásárlóknak. A feladatokat felosztották egymás között,

a fiatalabb férfi tartotta a kapcsolatot a vevőkkel telefonon, akik naponta, jelszavakat használva rendelték meg a drogot.

Később az egyeztetett időpontban, a megszokott helyen, egy Fogarasi úti áruház parkolójában a vevők odaadták a férfinak a pénzt. A férfi ekkor felhívta a társát és elmondta neki, hogy mennyi heroint akarnak venni. Ezek után elment a lakásra, ott magához vette a drogot, amit utána visszavitt a parkolóba és odaadta a vevőknek.

A 42 éves férfit üzletelés közben tetten érték a rendőrök, később pedig a társát is elfogták.

A házkutatások közben fél kiló heroint, kábítószer értékesítéséhez használt eszközöket és több mint 2 millió forint készpénzt foglaltak le.

Az ügyészség a két férfi ellen jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt emelt vádat. Azt javasolják, hogy a bíróság ítélje őket fegyházbüntetésre, valamint szabjon ki pénzbüntetést.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!