Jogosítvány nélkül, részegen ütközött kerítésnek egy forgalomból kivont autóval Nyírábrányon

Vágólapra másolva!
Tavaly télen a délutáni órákban egy férfi nekiment egy kerítésnek az autójával. Amikor a rendőrök a helyszínre értek, kiderült, hogy a férfi nem is ülhetett volna a volánnál, az autó pedig nem mehetett volna a forgalomban.
Vágólapra másolva!

December 12-én 16 órakor Nyírábrányon autózott egy helyi férfi, amikor lesodródott az útról és egy kerítésnek ütközött. A helyszínre érkező rendőrök alkoholszondát alkalmaztak a férfival szemben, ami pozitív értéket mutatott. Kiderült az is, hogy

a férfinek sosem volt jogosítványa, a Debreceni Járásbíróság 2019 júliusában 36 hónapra, a Nyírbátori Járásbíróság 2019 júniusában pedig 26 hónapra tiltotta el a vezetéstől.

Továbbá a rendőrök megállapították azt is, hogy az autó ki van vonva a forgalomból és nincs kötelező biztosítása.

Forrás: police.hu

Az egyenruhások a 35 éves férfit bevitték a kapitányságra, ahol beismerő vallomást tett.

A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya, az ittas vezetés miatt indított nyomozást

most lezárta, a keletkezett iratokat pedig átadták az ügyészségnek.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!