Több mint egymillió esetet láttak el a mentők az elmúlt egy évben
![koronavírus, járvány, maszk, mentős, tesztelés, védőfelszerelés, OMSZ, Országos Mentőszolgálat](https://cdn.origo.hu/2023/12/dr_SKKRlQ54fRnfwVgoEzJ24gq5aVOkbfl_esjydKgo/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Y2NDdhMGJlODQxMzQzZDViMzQxMmRiOTlkNzJlMWY5.webp)
Csató Gábor az 1888. május 10-én alakult szervezet születésnapján elmondta, az elmúlt kicsit több mint egy évben kollégái 1,2 millió esetet láttak el, és ugyanennyi koronavírus-mintát vettek le. Hozzátette: volt olyan nap, hogy ugyanannyi "egységet" mozgattak a mentésben, mint a mintavételezésben, ami "elképesztő" logisztikai feladat volt.
Az elmúlt időszakban - azt gondolom - a társadalom a tenyerén hordozott bennünket, és egy picit visszakerült a megbecsültségünk oda, ahova mindig is szerettük volna
- fogalmazott a főigazgató.
Kitért arra is, hogy néhány hónap alatt vittek végig olyan digitális fejlesztéseket, amelyeket egyébként néhány évre terveztek.
Így a papírt elsöpörtük, és mindent, amit lehetett, transzparenssé és digitálissá tettünk
- hívta fel a figyelmet.