A betörő az ablakon át jutott az ingatlanba, ami üresen állt, ugyanis nemrég újították fel - írta a lap. Ennek köszönhetően a betörő vagy betörők
nem vittek el semmit, személyi sérülés nem történt
- ezt már a miniszter közölte a lappal.
A rendőrök hét órán át helyszíneltek, és kihallgatták a szomszédokat is. A lap azt írja, a ház kerítésén látszik, hogy a két oszlop között a felső szögesdrótot leszakították, és látható az az utcai ablak is, ahol a betörők bejutottak az épületbe. A rendőrök ragasztószalaggal fedték be a törött ablaktáblát.
A megyei rendőrkapitányság tájékoztatása szerint ismeretlen tettes ellen folyik nyomozás.