Ön tavaly hívta életre a Köszönet a Hősöknek díjat, amely azóta országos jelentőségűvé vált. Miért alapította meg az elismerést?
A koronavírus-járvány alatt országos kórházfőparancsnok-helyettesként, Orbán Viktor miniszterelnök úrral az országot járva, illetve a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház főigazgatójaként is számtalan szívszorító és lélekmelengető dolgot tapasztaltam.
Embert próbáló hónapokat éltünk át, mindannyian a teljesítőképességünk határait feszegettük. Az egészségügyi dolgozók pedig nemcsak szakmailag álltak helyt, sokszor a saját életüket, egészségüket kockáztatva, hanem – ahogy azt évtizedekkel ezelőtt megfogalmaztam – megfogták a betegek kezét.
Hajtotta őket a hivatástudatuk, az emberségük, szakmai alázatuk és a betegek iránti szeretetük. Azért hívtam életre a Köszönet a Hősöknek elismerést, hogy arcot és nevet adjunk az egészségügy arctalan és névtelen hőseinek, hogy valódi példaképeket állíthassunk egy egész ország elé.
Az elnevezés miatt már külföldről is érte támadás a díjat.
Igen, pedig Szent Corona valóban létező személy volt. A II. században élt, a „járványok elleni oltalmazó égi segítő mintaképe" volt. Olaszországban, Ausztriában, Csehországban és Bajorországban is ismerték áldozatos tevékenységét. A járvánnyal sújtott területeken mentette az emberéleteket, ahogyan a hős egészségügyi dolgozók is. Megérdemli, hogy a feledés homályából újra kiemeljük a nevét.
Kik ajánlhattak hősöket?
Jelölni e-mailben lehetett, és ezernél is több ajánlás érkezett betegektől, hozzátartozóktól, illetve kollégáktól. Minden levél szeretetről, törődésről, türelemről és odaadásról szólt. Arról, hogy ezek a dolgozók a legnehezebb körülmények között is sokkal-sokkal többet tettek meg az elvárhatónál.
Melyik volt az Ön számára a legemlékezetesebb ajánlás?
Nehéz kiemelni még néhányat is.
A legszívszorítóbb kétségtelenül egy mentős bajtárs története volt, akit nagyon sokan ajánlottak, aztán egyik napról a másikra már poszthumusz érkeztek a jelölések, mert tragikus hirtelenséggel elhunyt.
De nagyon megmaradt bennem az a levél is, amelyben egy vidéki kórházban dolgozó főnővérről írta azt a kollégája, hogy már álmában is a maszkot igazgatja az arcán, mert több időt tölt védőfelszerelésben, mint anélkül.
Egy korábbi covidos beteg azt írta, hogy fulladt, halálfélelme volt, a gyógyszer pedig nehezen hatott, de a nővér végig ott maradt az ágya mellett, beszélt hozzá és nem hagyta egyedül.
Hozzátartozók mesélték, hogy az ápolónő a saját telefonját vitte be a nagyon rossz állapotban lévő beteghez, és odatartotta a füléhez a mobilt, hogy tudjon beszélni a szeretteihez.
Ön szerint mi a legfontosabb tanulsága ezeknek a leveleknek?
Alapítóként nekem az a legfontosabb a Köszönet a Hősöknek díjban, hogy az egészségügyi dolgozók is érezzék:
a hála nem csak addig tart, amíg valaki ki nem jön a kórházból.
Ezekre a számukra természetes, szívből jövő gesztusokra életük végéig emlékeznek majd a betegek és a hozzátartozóik, mert ezek akkor nekik a világot jelentették: a reményt, hogy ők vagy a szeretteik meggyógyulnak, a vigaszt, hogy nincsenek egyedül és a törődést, hogy akkor is figyelnek rájuk, amikor úgy tűnik, megállni sincs idő, nemhogy leülni a betegágy mellé.
Orvosként pontosan tudom, hogy ezeket a dolgokat semmilyen gyógyszer vagy terápia nem pótolja.
Amikor látogatási tilalmat kellett bevezetni, az egészségügyi dolgozók a munkájuk mellett vállalták azt is, hogy a kórházban fekvő betegek hozzátartozói is lesznek: megadják a pácienseknek azt, amit akkor senki mástól nem kaphattak meg, pedig mindennél nagyobb szükségük volt rá. A szeretetet és a törődést.
Ugyanakkor ezek a levelek – főleg amelyek a kollégáktól, vagy családtagtól érkeztek – rávilágítottak arra is, hogy az egészségügyi dolgozók mellett még valakik hatalmas áldozatot hoztak: az ő szeretteik. Annak, hogy ők erejükön felül teljesítve helytállhassanak a munkában, sokszor a családtagok fizették meg az árát. Ők mondtak le az együtt töltött minőségi idő egy részéről, közös programokról, vagy akár arról, hogy anya, apa segítsen a leckeírásban. Hónapokon keresztül a saját családi boldogságukat adták önzetlenül számukra ismeretlen emberekért. Családok ezrei köszönhetik ennek az áldozatnak, hogy a szeretteik ma is ott lehetnek velük.
Hogyan választották ki a díjazottakat?
Szívem szerint én minden egészségügyi dolgozót kitüntetnék, de muszáj volt százat kiválasztani. A döntésben a Magyar Orvosi Kamara, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara és az Országos Mentőszolgálat vezetői voltak a segítségemre. Ők segítettek abban is, hogy megtaláljunk mindenkit, mert bizony voltak olyan ajánlások is, amikor a beteg vagy a hozzátartozó csak keresztnevet tudott, vagy csak az osztály nevére emlékezett. Nem szerettük volna, ha valaki azért nem kerülhet a kiválasztottak közé, mert akin segített, az nem volt olyan állapotban, hogy minden személyes adatát megjegyezze. Mint például egy sürgősségi osztályon.
Mit kapnak a kitüntetettek a Szent Corona emlékérem és a díszoklevél mellé?
Hála a nagylelkű szponzori felajánlásoknak, Csányi Sándor úrnak, az OTP Bank Nyrt. elnökének, Gattyán György úrnak, a Docler Holding alapító-tulajdonosának és Jászai Gellért úrnak, a 4iG Nyrt. elnök-vezérigazgatójának, összesen 30 millió forintot tudunk kiosztani a 100 díjazott között. A teljes összeget ők kapják. Ezúton is köszönöm nekik, hogy partnereim voltak ebben a nemes ügyben. A 4iG, a Docler Holding és az OTP Bank Nyrt. is élen jár a társadalmi felelősségvállalásban, számos saját projektet finanszíroznak, mégis azonnal mellém álltak, amikor a támogatásukat kértem. Nagyszerű érzés volt megtapasztalni azt az összefogást, amely ezért a célért létrejött.