Megerőszakolhatta a haldokló nőt a szegedi kettős gyilkos

rendőrautók a szegedi kettős gyilkosság helyszínén 2021. június 29-én
rendőrautók a szegedi kettős gyilkosság helyszínén 2021. június 29-én
Vágólapra másolva!
Brutális, amit a szegedi gyógyszerész tett, abban a belvárosi lakásban, ahol vasárnap este megölte a nőt, akibe reménytelenül volt szerelmes a nő párjával együtt a Blikk szerint.
Vágólapra másolva!

A gyógyszerész, aki városból is elmenekült a kettős gyilkosság után, a lap szerint vadászpuskával lőtt rá, az egyik szegedi Petőfi sugárúti társasház II. emeleti lakásában, arra a szomszédjában lakó nőre, akibe reménytelenül szerelmes volt évek óta.

Miután a nő párját is kétszer meglőtte, a gyilkos brutálisan megerőszakolta a haldokló nőt.

Ezután beült az autójába és meg sem állt a Szegedtől 114 kilométerre lévő Szanazugig,

ahol öngyilkos lett.

A nő anyja talált rá a holttestekre szombaton este.

– mondta a Blikknek az ügy informátora.

A lap szerint a kettős gyilkos készült a támadásra,

mert hetekkel korábban megkapta a fegyvertartási engedélyt a vadászpuskára.

Figyelte őket, aztán szombaton lecsapott. Gyilkos és áldozata egyébként egy egyetemen végeztek, a nő sosem akart semmit a férfitől.

A férfi viszont sohasem tett le arról, hogy a nő az övé legyen, ezért költözött a szomszédjába.

Ugyanakkor a lap a szomszédok beszámolóira hivatkozva azt írta, a nő párkapcsolatában is voltak gondok, mert gyakran veszekedtek egymással és ezt a szomszédok is hallották.

Rendőrautók a szegedi kettős gyilkosság helyszínén 2021. június 19-én Forrás: Police.hu

Tegnap az Origo is megírta, hogy kettős gyilkosság történt Szegeden. Több emberen elkövetett emberölés gyanúja miatt indítottak nyomozást a rendőrök. Reggelre az is kiderült, hogy kit keresnek a támadás miatt.

A feltételezett gyilkos, egy 28 éves szegedi gyógyszerész után hajtóvadászat indult, ami hétfő délelőtt ért véget, amikor a rendőrségi helikopter személyzete észrevette a férfi autóját Szanazugon. A támadó öngyilkos lett. A fegyverét lefoglalták.

Ha Ön, vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123
ingyenes lelki elsősegély számot!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!