Megújul a Kútvölgyi Kórház homlokzata - videó

koronavírus, Kútvölgyi Kórház
Vágólapra másolva!
Elkezdődött az Észak-közép-budai Centrumkórház felújítása, az Új Szent János Kórház és Szakrendelő Kútvölgyi Tömb teljes homlokzati korszerűsítése – jelentette be Fürjes Balázs államtitkár. Gór Csaba, a Fidesz II. kerületi frakcióvezetője úgy fogalmazott, az ellenzék által terjesztett "rémhírekkel" ellentétben 2014 óta több kórházat és rendelőt újíthattak fel.
Vágólapra másolva!

„Vállalhatatlan állapotban van a Kútvölgyi Tömb, a kútvölgyi torony homlokzata" – emelte ki Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára, hozzátéve, hogy ez a II. és a XII. kerület egyik szégyene. Ezért gondolták úgy, hogy „felgyorsítják" a munkálatokat, ami 30-40 ezer négyzetmétert érint.

Hozzátette,

elkészültek a tervek, megvan az építési engedély, most kezdődött az állványozás, illetve a maradék bontás, majd megerősítik a szerkezetet, új hőszigetelést és klímaberendezéseket is kap az épület, és kicserélik a nyílászárókat, végül pedig kialakítják az új homlokzatot.

A munkálatok néhány hónapon belül, még idén befejeződhetnek – emelte ki Fürjes Balázs. Jelezte, hogy a jövő év első felére elkészülhetnek a Szent János Kórház, Észak-budai Centrumkórház új központi tömbjének tervei.

Az államtitkár felidézte, amikor kiderült, hogy a kútvölgyi homlokzatának felújításához a szerkezetet is meg kell erősíteni, leálltak a munkálatok. Hangsúlyozta,

most "megszerezték" a pénzt a kormánytól, így 11 ezer négyzetméternyi homlokzat újulhat meg, 11 milliárd forintból.

Hozzátette, elkészültek a tervek, meg van az építési engedély, most kezdődött az állványozás, illetve a maradék bontás, majd megerősítik a szerkezetet, új hőszigetelést és klímaberendezéseket is kap az épület és kicserélik a nyílászárókat, végül pedig kialakítják az új homlokzatot. A munkálatok néhány hónapon belül, még idén befejeződhetnek - emelte ki Fürjes Balázs.

Gór Csaba, a Fidesz II. kerületi frakcióvezetője a videóban úgy fogalmazott, az ellenzék által terjesztett "rémhírekkel" ellentétben 2014 óta több kórházat és rendelőt újíthattak fel. "Tehát az egészségügyre áldoz a kormány, sokat áldoz itt a budai részen is, és azt gondolom, hogy ez csak annak köszönhető, hogy a kormány felfogásában az egészség és az emberélet a legfontosabb tényező" - hangsúlyozta a politikus.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!