Két kocsi is elszabadult a múlt heti halálos metróbalesetben

Korvin Corvin negyed metró tűzoltóság rendőrség
Vágólapra másolva!
Nem egy, hanem két teherkocsi szabadult el a felújítás alatt álló 3-as metró alagútjában múlt pénteken. A halálos áldozattal járó balesetben megsérült két ember még aznap elhagyhatta a kórházat - tájékoztott a BKV Zrt. hétfőn.
Vágólapra másolva!

A közlemény szerint a metró középső szakaszának munkaterületén, a Corvin-negyed és a Kálvin tér között történt a baleset július 30-án.

A Nagyvárad téren elszabadult két teherkocsi, amelyen két ember tartózkodott.

A kocsik három embert elsodortak, egyikük meghalt, a másik kettő megsérült. Őket kórházba vitték, de aznap elhagyhatták az intézményt.

A baleset halálos áldozata és sérültjei is a felújítást végző vállalkozó szakemberei, akik a kezelésükben lévő munkaterületen dolgoztak saját eszközeikkel.

- írták.

Rendőrök a Corvin negyednél Fotó: Polyák Attila - Origo

A 3-as metró felújításának koordinálását végző Metró Felújítási Projekt Igazgatóság munkatársai és a BKV dolgozói együttérzésüket fejezték ki.

Múlt héten azt írtuk, hogy

a BRFK szakértők bevonásával, a vasúti közlekedés veszélyeztetése miatt indított eljárást


egyelőre ismeretlen tettes ellen.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!